Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.03.22.

Botrány: nem akar elég gyerektartást fizetni az exének G.w.M

A rapper és volt kedvese a bíróságon háborúskodik tovább.

Szerző ripost

A bíróságon folytatódik G.w.M és volt kedvese, Nagy Melanie harca. A rapper és volt kedvese viszonya azóta romlott meg, hogy januárban kiderült: Varga Márk, alias G.w.M egy párt alkot a válófélben lévő Kulcsár Edinával.

Melanie két gyermeket szült volt párjának, fiuk alig kétéves, lányuk is óvodás még. Meg is állapodtak egy bizonyos havi összegben, ami a rapper gyerektartásként fizetett volna a párjának, de végül meggondolta magát: úgy döntött, havi 50-50 ezer forint elég lesz.

Fotó: Mate Krisztian

Pedig Melanie-nak még a közös otthonuk törlesztőrészletét is fizetnie kell.

Bár mindketten elfogadták az összeget, úgy tudom, Márk úgy döntött, mégsem ad annyit. Szerinte egy gyermek után 50 ezer forint támogatás elég lenne, ezért összesen 100 ezer forinttal számol. Ez nem sok, pláne, ha ebből kéne fizetni a hitelt, a rezsit, a pelenkát, a bevásárlást és a kislány óvodáját is. Nem tudtak megegyezni egymás közt, ezért volt szükség ügyvédekre, hogy idővel beadhassák a bíróságra a keresetüket

- mondta el a Blikknek a rapper egyik zenésztársa.

Fotó: Youtube

Mindeközben Melanie úgy látja, nem a nyilvánosság előtt kellene intézni az ügyet.

"Ahogyan eddig sem, úgy a jövőben sem kívánom kiteregetni a magánéletem részleteit a médiában. Továbbra is azt gondolom, ezt az egészet egymás közt, a nyilvánosság kihagyásával kéne rendezni, ezért nem is kívánok reagálni a műsorban elhangzott állításokra" – fogalmazott szűkszavúan Melanie.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek