tóth gabi
A színésznő jelenleg remek egészségi állapotnak örvend, ám nyugodtabbnak érzi magát úgy, hogy tudja, ki örökli majd a vagyonát. Az ország Magdi anyusa a Borsnak árulta el titkát: örököse nem más, mint „fogadott fia”.
Fodor Zsóka remekül néz ki, senki sem mondaná meg róla, hogy idén belépett a nyolcvanadik életévébe. Szerencsére jól érzi magát a bőrében, mégis úgy gondolja, nem szeretne olyan magas kort megérni, mint amennyi az édesanyjának megadatott.
– Édesanyám másfél évet feküdt a Szeretetkórházban, és gyűlölt ott lenni, mert nem engedték haza. Ő már pelusos volt, fürdetni kellett, forgattam reggeltől estig. Szegénykém azt mondta nekem, hogy: „Erzsikém, te olyan jóban vagy a jóistennel. Kérd meg, hogy vigyen el, mert én nem érdemlem ezt a börtönt.” Az utolsó fél évben már ki sem ment a szobájából, számára az pokol volt. Úgy gondolom, akkor érdemes megélni száz évet, ha valaki olyan jó állapotban van, mint Békés Itala. Nekem nincs senkim, így én nem akarok száz évig élni – kezdte a Borsnak Zsóka, aki hozzátette, addig szeretne maradni, ameddig el tudja látni magát.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színésznő őszintén elmondta, ez az oka annak, hogy sosem vett lakást, inkább gyűjtögeti a pénzét.
– Ha nincs az embernek gyereke, férje, vagy olyasvalaki, aki pici kora óta hálával tartozik neki, akkor sajnos csak arra lehet számítani, hogy a pénzemért ellátnak. Mert az legalább őszinte… – mondta a színésznő, akinek a szívéhez a legközelebb fogadott fia, Schmuck Andor áll.
Zsóka és Andor is elfoglaltak, kettejük kapcsolata mégis olyan, mint az anya-fia viszony. Ahogy fogalmaz, egy láthatatlan fonal köti össze őket, aminek, ha Andor meghúzza a végét, akkor nagyon örül, de tudja, hogy elfoglalt, és nem szeretné zavarni.
– Amikor jön és úgy érzi, hogy szeretne velem időt tölteni, akkor boldog vagyok, de nem erőltetem rá magamat. Neki köszönhetem életem legszebb pillanatait, tőle kaptam önzetlenül a legtöbbet. Én ezt soha, amíg élek el nem felejtem, és ami marad utánam, az az övé, ezt írásba is adtuk.
Zsóka elmondta, Andor vetette fel az ötletet, a közjegyző által hitelesített írásos megállapodásuk pedig kölcsönös.
– Ő ajánlotta fel nagyon korrektül, hogy amelyikünk leesik a lábáról, az a haláláig gondoskodik a másikról. Nem valószínű, hogy ő lesz az… – mondta Zsóka, akinek kívánjuk, még hosszú-hosszú évekig, jó egészségben csaljon mosolyt a közönség arcára!
Zsóka úgy gondolta, az év utolsó napját tévénézéssel tölti, és kicsit pihen az elsejei fellépés előtt. Azonban egyszer csak felhívta Dévényi Ildikó barátnője, hogy Egerben adják elő a Terefere Magdi anyussal című stand-up előadást.
– Ott történt, hogy 30 év után először vettem tombolát. Gondoltam, hátha nyerek valami apróságot. Egy száraz orosz pezsgő mellett a főnyereményt, egy háromnapos wellnesshétvégét nyertem, ráadásul a saját számomat én magam húztam ki – mesélte boldogan Zsóka.