RETRO RÁDIÓ

Botrányos szakítása után együtt nyaral az egykori magyar sztárpár

vasvári vivien
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 08. 04. 14:20

Vasvári Vivien és Szegedi Fecsó két éve döntöttek a válás mellett, ám a jelek szerint mostanra sikerült rendezniük a viszonyukat a fiuk érdekében.

Közel két éve annak, hogy Vasvári Vivien és Szegedi Fecsó kapcsolata annyira elmérgesedett, hogy a pár a válás mellett döntött.

Az egykori szerelmesek házasságának végét többek között az okozta, hogy Fecsó megcsalta a kedvesét, éppen ezért a viszonyuk sokáig nem volt felhőtlen.

Vasvári Vivien és Szegedi Fecsó rendezték a viszonyukat (Fotó: YouTube)

Azóta Vivien új párra talált, Fecsó pedig szintén elégedetten éli a mindennapjait. Talán ez lehet az oka annak, hogy mostanra sikerült annyira rendezniük a viszonyukat fiuk, Edward érdekében, hogy már egy helyen nyaralnak – szúrta ki a Bors.

„Valóban egy helyen nyaralunk Vivivel, de szigorú értelemben véve nem együtt. Két év telt el, már tudunk beszélgetni, de ilyenkor javarészt a kisfiunkról esik szó” – mondta el a lapnak Fecsó, majd elmondta, hogy alkalmanként közös programokat is szoktak szervezni, de kijelentette, hosszabb közös külföldi nyaralásra a gyermeke kérésére sem vállalkozna.

„Az nagyon furán venné ki magát, ha együtt nyaralnánk külföldön a fiammal és Vivivel úgy, hogy ott van mellette a párja” – mondta nevetve.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.