tóth gabi
Mandula Ádám egy tévéadásban vádolta meg Beát és Fecsót azzal, hogy kábítószereznek, amit az érintettek sem hagyhattak szó nélkül.
Tiszta vizet öntött a pohárba Szegedi Fecsó és Géczi Beatrix, miután a nő exe és egyben kisfiának apja, Mandula Ádám azt állította, hogy a pár rendszeresen iszik és kábítószerezik, ráadásul neki és az új barátnőjének is többször adtak a drogokból.
Az egykori valóságshow-szereplő ugyanakkor biztos benne, hogy Bea még mindig őt szereti. Minderről a Tények Plusz csütörtöki adásában beszélt, amivel mélységesen felháborította Fecsót és Beát, akik reagáltak a vádakra.
„Ádám azt állította, hogy mi valamilyen strandon voltunk, amikor én azt mondtam neki, hogy Fecsóval csak a pénzéért vagyok együtt. Szeretném megkérdezni, hogy ezt a sületlenséget honnan szedte?! Ugyanis a strandok a covid miatt egy ideje már zárva vannak, Fecsóval pedig tavaly októberben jöttem össze, ami akárhogyan is nézzük, nem éppen strandidőben volt” – mondta el a Blikknek Bea.
A fiatal nőtől új párja, Fecsó vette át a szót, aki már sokkal keményebben reagált: szerinte büntetőjogi kategória, ahogyan Mandula megvádolta őket.
„Az, hogy Ádám szerint én kábítószert adtam nekik, kimeríti a rágalmazás fogalmát, ami miatt már egyébként feljelentést is tettünk ellene korábban. Azt gondolom, hogy nincs szükség arra, hogy mi magyarázkodjunk, hiszen a videók önmagukban elég bizonyítékok arra, hogy Ádám egy mentálisan instabil ember, aki alkalmatlan arra, hogy gyereket neveljen” – zárta a beszélgetést Szegedi Fecsó.