Létrehozva: 2021.05.21.

Kitálalt a volt kedves: Szegedi Fecsót és párját drogozással vádolják!

Az egykori szerelem állítja: Bea csak a pénzéért alkot egy párt Fecsóval, és még mindig a volt kedvesét szereti, ráadásul szerinte kábítószereznek is.

Szerző ripost

Döbbenetes állításokat fogalmazott meg Szegedi Fecsóról és barátnőjéről, Géczi Beatrixról a lány volt kedvese, Mandula Ádám. Az egykori valóságshow-szereplő állítja, hogy Szegedi Fecsó kábítószerezik, akárcsak Bea.

Erről a Tények Plusznak mesélt.

Szegedi Fecsó és barátnője a volt kedves szerint kábítószereznek
(Fotó: Instagram)

„Állandóan kokain fogyasztása alatt áll. Nem csak ő, hanem Fecsó is. Nem egy, nem két embertől hallom vissza, hogy ők állandón be vannak kokainozva, és állandóan isznak” – fogalmazta meg a súlyos vádjait a Tények Plusznak Mandula Ádám, aki félti a Beával közös kisfiukat.

A férfi nem tagadja, hogy maga sem szent: a napokban kommandósok csaptak le rá, miután Fecsó és párja feljelentették a férfit, aki hátborzongató videókban fenyegette őket.

Ádám állítja, másfél éves koráig ő nevelte a közös fiukat, Medoxot, mert a párja ez idő alatt Norvégiában volt egy másik férfivel.

„Nekem azt mondta, hogy dolgozni jár ki. De nem kérdeztem meg, mivel foglalkozik, mert nem turkálok mások zsebében, még ha a párom is. Én otthon vigyáztam a gyerekre, míg kiderült, hogy neki kint egy gazdag úriemberrel volt párkapcsolata, aki pénzelte őt. Tíz nap után nagyon sok pénzzel jött haza” – fogalmazott, aki szerint a 27 éves Bea nem állt készen az anyaságra, terhesen is más férfiakhoz járt, rengeteget bulizott, és kábítószert is fogyasztott.

„Fecsóval állítólag hét hónapja vannak együtt. Mi hat hónapja voltunk közösen strandolni, a nagymamám, Beatrix, a kisfiam és én. Ott is bepróbálkozott nálam, megfogdosott, próbált lesmárolni, és pontosan emlékszem arra, hogy azt mondta: 'Miért nem lehetünk azzal, akit igazán szeretünk? Tudod, hogy Fecsóval csak a pénze miatt vagyok együtt.'”

Ádám szerint a Beával közös kisfiuk Fecsónál és Beánál van veszélyben, mert szerinte ők kábítószereznek, míg Ádám és új kedvese, Réka állítólag leszokott róla.

„Már lezárult a drogos, alkoholos korszakom. A kapcsolatunk elején, amikor Rékával megismerkedtem, volt itt egy buli, de a kábítószert pont Fecsótól és Beától kaptuk ajándékba.”

Réka állítja, hogy Fecsó más alkalommal is droggal kínálta őt, a születésnapján is felajánlott neki egy kis kokaint.

A Tények Plusz videóját itt tekintheted meg:

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg