RETRO RÁDIÓ

Fekete Dávid felesége a Facebookról tudta meg, hogy válnak

Fekete Dávid bevallotta: megcsalták egymást a feleségével.
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 06. 14:50

Hat év együttélés és másfél éves házasság után válik Fekete Dávid és felesége. A hír mindenkit sokkolt, de főleg Reginát.

Fekete Dávid csütörtökön a Facebookon jelentette be, hogy válik, mert párja másnál kereste a boldogságot. Mint később kiderült, az énekes is félrelépett, ráadásul feleségének meg sem említette a válást, Regina a közösségi oldalról értesült róla.

Fekete Dávid bevallotta: megcsalták egymást a feleségével.
Fotó: FEM3

„Szerda este volt a nagy beszélgetésünk, akkor Dávid elmondta, mit gondol. Később pedig nem akkor kommunikáltam vele, amikor gondolta, ezért minden szó nélkül elment, nem vette fel a telefont, majd egyszer csak szembesültem azzal, amit kiírt… Ő hagyott el, és porig alázott ország-világ előtt” – kezdte a Blikknek szomorúan Regina, aki őszintén mesélt arról is, hogyan ment tönkre házasságuk.

„Amióta befuccsolt Dávid autókereskedése, egyre több volt a konfliktus közöttünk. Nem adta meg azt a kellő anyagi hátteret, amelyre egy háromgyerekes családnak szüksége lett volna, a tartozásai lukait tömködte be inkább. Nem számíthattam rá, nem segített a gyerekekkel, volt olyan, hogy haza sem jött este, el sem értem telefonon, azt sem tudtam, hol van. Az egyéves ikrek mellett vissza kellett mennem dolgozni, ha nem lennének a szüleim, akiknek a házában élünk, akkor nem is tudom, hogy csináltam volna ezt végig” – sorolta Regina, aki azt is elárulta, Dávid állandó féltékenysége is komoly vitákat generált.

Eltűnt az életükből a romantika

„Azt sem engedte, hogy mással beszéljek, szinte a tulajdonának tekintett. És én még mindig szerettem, pedig már minden családtagom szinte könyörgött, hogy hagyjam ott, szálljak ki.Mindketten követtünk el hibákat, és igen, mindkét részről volt megcsalás” – sóhajtott a fiatal lány, aki tudja, hogy menthetetlen már a házassága. Most a gyermekeire kell koncentrálnia, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.