RETRO RÁDIÓ

Baukó Éva utoljára figyelmeztette Alekoszt, csattanós választ kapott

Baukó Éva utoljára figyelmeztette Alekoszt, csattanós választ kapott
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 03. 11. 19:45

Új fejezetéhez érkezett a celebháború!

Egyre fokozódik a feszültség Baukó Éva és Alekosz között!

Kettejük háborúja még február végén kezdődött, amikor Baukó Éva azzal állt elő a Facebookon, hogy Alekosz nem kevesebb mint 150 ezer forinttal tartozik neki és köddé vált, nem lehet elérni.

Alekosznak sem kellett több, a Ripost-nak reagált egykori jó barátja vádjaira. Eldöntötte: pert idnít Baukó Éva ellen!

Igen, valóban kértem kölcsön tőle 150 ezer forintot, amit március 15-i határidővel természetesen vissza is szolgáltatok neki. Ahogyan azt már előzőleg megbeszéltük. A posztjában lévő egyéb információk, állítások és fotók, privát levelezésekkel kapcsolatban pedig hamarosan két boríték lesz a postaládájában. Az egyikben a pénz lesz, a tartozásom, a másikban pedig egy levél az ügyvédemtől, aki engem a Baukó Éva elleni polgári peres eljárásban képvisel majd. Döntésem végleges, és visszavonhatatlan. Beperelem Baukó Évát! Ennek véget kell vetni, példát kell statuálni” – háborgott akkor Alekosz, majd rendőrségi feljelentést is tett.

Baukó Éva és Alekosz a pénz miatt vesztek össze
Fotó: TV2

Kettejük háborúja azóta új fejezetéhez érkezett. Egészen pontosan csütörtök délelőtt, amikor is Éva utoljára figyelmeztette Alekoszt arra, hogy nincs mese, mélyen a zsebébe kell nyúlnia

„Hétfőn március 15.! Alekosz állítása szerint, ami nem igaz, addig kapott határidőt, hogy visszafizesse a 150 ezer forintot, amit kikuncsorgott. Ez csak egy emlékeztetés, mert ahogy ismerem, ezt is elsunnyogná. Itt az ideje fizetni! 15. munkaszüneti nap, szóval, akkor előtte kérem, hogy rendezze a dolgot” – üzente Éva a Facebookon.

A Ripost megkereste Alekoszt, aki elegánsan mindössze ennyit felelt a „hadüzenetre”.

„Azzal az emberrel, aki a hatóságok előtt nem ismeretlen, nekem nincs dolgom. Régebben is hangot adtam neki, most is hangot adok neki, nálam zéró tolerancia van a bűnözőkkel szemben” – zárta rövidre határozottan Alekosz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.