RETRO RÁDIÓ

Célba talált a kezdeményezés: már vannak jelentkezők Kordáék szobáira

Célba talált a kezdeményezés: már vannak jelentkezők Kordáék szobáira
elekes judit
Szerző
elekes judit
Létrehozva2020. 10. 25. 07:20

A házaspár múlt hét végén döntött úgy, hogy havi bérletbe adják ki a budapesti szállodájuk szobáit.

Célba talált Korda György és Balázs Klári kezdeményezése. A művészházaspár a napokban úgy döntött, hogy havi bérletbe adják a Hotel Villa Korda szobáit azoknak az embereknek, akik a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

A járvány okozta károkra való tekintettel a szobákat rendkívül olcsón, havi 85 ezer forinttól vehetik igénybe a jelentkezők. Több fő elhelyezése esetén az ár 105 ezer forintig emelkedhet, de ez még így is jóval olcsóbb, mint egy fővárosi albérlet. Ráadásul kauciót sem kell fizetni, az ár pedig tartalmazza a wifit, a külön fürdőszobát, az ingyenes parkolást és a heti egyszeri takarítást.

Nem csoda, hogy az ajánlatra néhány napon belül többen is lecsaptak.

„Nagyon sokan érdeklődnek a szobáink iránt. Egytől-egyig tisztességes, rendkívül szimpatikus emberek: van köztük orvos, egyetemista és házaspár is” – mondta el a Ripost-nak Balázs Klári, akitől Korda György vette át a szót.

Fotó: Facebook – Villa-Korda

„Még van néhány kiadó szobánk, örömmel fogadjuk a jelentkezőket! A hotelünk teljesen vírusmentes, és azt garantálhatom, hogy aki hozzánk jön, nagyon jól fogja magát érezni!” – fogalmazott mosolyogva az énekes, akinek a feleségével együtt egyetlen vágya van.

„Mi ezzel a kezdeményezéssel nem jutunk anyagi haszonhoz, viszont így megmenthetjük az alkalmazottainkat, és kifizethetjük a hotel rezsiköltségét. Ráadásul olyan embereknek segíthetünk az olcsóbb lakhatásban, akik a vírus miatt nehéz helyzetbe kerültek.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.