RETRO RÁDIÓ

Megtudtuk, ezt fogadta meg az új évre a mulatós király

Megtudtuk, ezt fogadta meg az új évre a mulatós király
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 01. 07. 16:00

Kis Grófo kemény évet tudhat maga mögött, hiszen rengeteg fellépése volt.

Kis Grófo nem panaszkodhat, hiszen az elmúlt évben alig lehetett üres helyet találni a naptárában, annyi felkérést kapott. A Bulibárónak valószínűleg ezzel nem lesz gondja a jövőben sem, hiszen imádják a rajongók, azonban a koncertek mellé idén több családi programot kell bezsúfolnia. Grófo ugyanis megfogadta, hogy még több időt fog a gyermekeivel és a feleségével tölteni!

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Az idei évre megfogadtam, hogy több időt fogok tölteni a családommal. Tavaly nagyon sok koncertem volt, előfordult, hogy egy nap 6 fellépést is vállaltam. Úgy érzem, vissza kell vennem egy kicsit a tempóból, de nem szeretnék csalódást okozni a közönségemnek, ezért olyan biztosan nem lesz, hogy én lemondok egy bulit” – kezdte a mulatós király, akire valóban ráférne a pihenés, hiszen tavaly augusztusban az egyik koncertje után mentő vitte kórházba. Kis Grófo akkor erős nyomást érzett a gyomrában, az orvosok pedig megállapították, hogy ezt a kimerültség okozhatta, hiszen megállás nélkül dolgozta végig az elmúlt éveket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.