3 éve

Kitálalt a Katona egyik művésze, ezt mondta Máté Gáborról

Máté Gábor szerdán a 24.hu-nak azt nyilatkozta, hogy rögtön a zaklatás után értesült az esetről, és utána is járt a dolgoknak. Először a sértettel beszélt, majd megkereste Gothár Pétert, aki bocsánatot kért az áldozattól. Máté nyilatkozatával azonban egészen ellentétes információk birtokába jutott a Ripost. A színház egyik művészétől úgy tudjuk: a Katona igazgatója csak nevetett az áldozat panaszán, és eleinte egyáltalán nem vette komolyan a zaklatást.

Máté Gábor csütörtökön először szólalt meg a Katona József Színházban kirobbant zaklatási botrányról. Állítása szerint akár el is sumákolhatták volna, mit művelt Gothár Péter a folyosón vagy éppen a takarásban, de végül mégis kiálltak a nyilvánosság elé. Mintha azt várná, hogy most megtapsolják! Bár az igazgató – állítása szerint – azonnal intézkedett, miután a fülébe jutott a botrányos eset. A Ripost egy színházi forrásból egészen másról hallott: a zaklatást intellektuális kielégülésként emlegető direktor először csak legyintett, sőt nevetett a szégyenteljes eseten!

Fotó: Czimbal Gyula / MTI

„Amikor egy évvel ezelőtt először szóltak Máté Gábornak, ő csak nevetett a dolgon! Aztán persze, miután többször is felhozták, mit művelt Gothár, határozottan kijelentette, hogy erről az esetről senki nem tudhat, nem kerülhet nyilvánosságra. Innentől kezdve felgyorsultak az események...” – kezdte a Ripost-nak a Katona egyik művésze.

Máté azt is cáfolta a csütörtöki interjúban, hogy titoktartási szerződést íratott alá a színház dolgozóival. Szerinte csak egy olyan papírt dugott a dolgozók orra alá, ami kimondja: nem készíthetnek felvételt arról, ami a társulati ülésen elhangzik. A neve elhallgatását kérő bennfentes lapunknak elárulta, mi történt az ügy kirobbanása utáni reggelen!

„Máté mindenkit behívatott az irodájába, így kezdődött a nap. Mindenkivel közölte, hogy vagy aláírják a titoktartási szerződést, vagy repülnek” – közölte az informátor.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A színészek persze aláírták, hiszen a megélhetésük forgott kockán. Úgy tudni, azóta is félnek.

Mindeközben a HVG e heti számában saját színházi forrásukra hivatkozva rekonstruálta a történteket. Mint írják, tavaly decemberben, a Jean d'Arc főpróbáján érte abúzust az egyik színésznőt. Gothár a színpadra lépés előtt hátulról megölelte őt és megfogta a nemi szervét. Az esetet egy szemtanú jelentette, Gothár pedig végül bocsánatot kér. A lap szerint akkor bukott ki az egész, amikor néhány hete a vezetőség nem akarta elengedni a művészeit a Szegedi Szabadtéri Játékokra, mert a darabot Kerényi Miklós Gábor rendezte, aki korábban hasonló ügyben volt érintett. Ekkor valaki felvetette, hogy bizony a Katona vezetősége Kero helyett a saját háza táján is söprögethetne. Az érintett színésznő ekkor beszélt a tavalyi inzultusról.

A történet innen már ismert, és úgy tűnik, Máté a hazugságtól sem riad vissza, hogy mentse a bőrét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vérfagyasztó felfedezést tettek Japánban magyar kutatók

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

Bepróbálkozott Majkánál a TV2 egykori sztárjának felesége

ripost.hu

"A Tescóban dolgozunk: íme 7 dolog, amit szívesen elmondanánk a vásárlóknak, de nem tehetjük"

mandiner.hu

Megérkeztek az első nem hivatalos eredmények a szlovák választásról

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

mindmegette.hu

Kiderült, ki lett A Konyhafőnök tizedik évadának győztese

ripost.hu

Titokzatos férfivel randizott G.w.M exe, Nagy Melanie - fotó

ripost.hu

Vasútállomás mozgólépcsője szakította le a négyéves kisfiú lábujjait

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Iskolabusz-baleset: a gyerekek sikoltozva a betört ablakokon át másztak ki, egy 15 éves lány meghalt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Dévényi Tibor megdöbbentő vallomása: Örökbe fogadna egy 25 éves nőt

HŰHA

Molnár Anikó Mallorcán vetkőzik, baja lehet belőle!

HŰHA

"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok!": Egyszerre három műtéten esett át Horváth Gréta

HŰHA

Milliós születésnapi zsúrt rendezett a kislányának L.L. Junior

HŰHA

Mint a kis hableány: ringó melleivel dobálják a hullámok Kiszel Tündét

HŰHA

Kiakadtak a rajongók: szájon csókolta 12 éves lányát David Beckham

HŰHA

Ez ám a szerelem! Ajándék lóval lepte meg Majka a feleségét

HŰHA

Ördög Nóra rendesen kipakolta a melleit, férje nem is hagyta szó nélkül - videó