Létrehozva: 2019.10.15.

Már csak a hivatalokon múlik, mikor házasodhat Demcsák Zsuzsa

Megszerezte a szükséges engedélyeket a helyi hatóságoktól Krishan, így már csak a magyar hivatalokon múlik az esküvő időpontja.

Boldogabb már nem is lehetne Demcsák Zsuzsa. Indiai kedvese, Krishan megszerezte a helyi hatóságtól azt az engedélyt, amely eddig a hivatalos esküvőjük útjában állt.

A műsorvezető a TV2 reggeli műsorában árulta el boldogan, hogy most már csak a bürokrácia lassúságán vagy gyorsaságán múlik, hogy végre Magyarországon is kimondhassa szerelmének a boldogító igent.

„Egy papír hiányzott eddig, de jelentem, megvan! Most már csak a hivatalos fordítások kellenek, meg az úgynevezett apostille” – magyarázta a Mokkában Zsuzsa.

A kifejezés a dokumentumok nemzetközi hitelesítését jelenti, Krishannak ugyanis hivatalosan igazolnia kell, hogy távoli hazájában nincs felesége. A dokumentumok hágai egyezménynek megfelelő nemzetközi felülhitelesítését Magyarországon az Igazságügyi Minisztérium, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a Külgazdasági és Külügyminisztérium végzi – a Krishan által beszerzett igazolás valószínűleg ez utóbbihoz kerül.

Amennyiben minden szükséges iratról elkészül a hiteles fordítás, illetve a felülhitelesítés, jöhet a házassági engedély kikérése, attól kezdve pedig legkorábban egy hónap múlva mondhatja ki az igent Demcsák Zsuzsa és Krishan. Igaz, az esküvő időpontja még így is bőven átcsúszhat a jövő évre, hiszen ez a procedúra hosszú hetekig, akár hónapokig is eltarthat. Korábban Demcsák arról beszélt, hogy hosszú, többlépcsős eljárás áll előttük. Addig viszont van ideje Krishannak is elvarrni az otthoni szálakat, hiszen Zsuzsa elárulta, a fiatalember nem csak az engedélyért utazott vissza Indiába.

„Munkája is volt, színházi és jógacoaching, ami egy egészen különleges dolog, és ezekre szerződött időpontjai voltak. Azokat szépen megtartja, befejezi és jön” – árulta el csillogó szemmel a műsorvezető, aki – úgy tűnik – már részletesen megálmodta azt is, milyen esküvőt szeretne.

„Szeretnék szép ruhát viselni. Legyen meg a körítés hozzá!” – jelentette ki Zsuzsa. „Szeretnénk egy olyat, ami a családnak szól és szeretnénk egyet a barátoknak, ami tulajdonképpen egy buli” – idézte a tévést a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg