RETRO RÁDIÓ

Kísért a múlt: újra meggyűlt a Viszkis baja a törvénnyel, ezt tette

Kísért a múlt: újra meggyűlt a Viszkis baja a törvénnyel, ezt tette
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 14. 08:05

A Viszkisként elhíresült Ambrus Attilát megbírságolták, de utána egyből közösen ivott egy whiskyt az ellenőrrel.

Ismét meggyűlt a baja a törvénnyel Ambrus Attilának. Ezúttal adóvétséget követett el, ráadásul a tetthelyen whiskyzett is, mégsem menekült el a felelősségre vonás elől.

Fotó: Facebook

Ambrus Attila első gyermeke, Anna születése óta ugyan nem jár minden héten vásárokba kerámiáival, könyveivel és DVD-ivel, de nagyobb rendezvényeken azért feltűnik. A dunaszerdahelyi Csallóközi Vásáron évek óta visszatérő vendég, így idén szeptember közepén is megjelent a portékáival. Ám alig pakolt ki a standján, máris megbüntette a helyi vámhatóság.

„Rögtön az első nap sikerült beleszaladnom a késbe. Egy ember DVD-t vásárolt tőlem, én pedig sajnos nem adtam nyugtát. Aztán kiderült, hogy a vásárló a helyi adóhatóság embere volt” – mesélte a Borsnak a Viszkis.

„A vámos tudta, hogy én va­gyok a Viszkis, és közölte, hogy szerinte jó gyerek vagyok, ezért csak 330 euróra, vagyis nagyjából 110 ezer forintra büntetett meg” – mondta a Viszkis, akit akár 3000 euróra (egymillió forintra) is megbírságolhattak volna, az ilyen vétségeknek ekkora összeg a legmagasabb büntetési tétele. Ambrus belátta, hogy hibázott, ezért esze ágában sem volt kibúvót keresni vagy mentegetőzni.

„Ostoba voltam, pedig mindig kínosan ügyelek ezekre a dolgokra, mert a múltam miatt rám külön figyelnek, de most a nagy kapkodásban mégis hibáztam. A standom közvetlenül a vásár bejáratánál, elég jó helyen volt, mivel az egyik helyi étteremtulajdonos beengedett magához, a sors azonban mégis elvett tőlem plusz 110 ezret, amivel így végül a szlovák államot támogattam. De úgy voltam vele, hogy le van sz*rva a bírság, hiszen én hibáztam” – magyarázta.

A történet pikantériája, hogy a Viszkist végül még egy italra is vendégül látta a lágyszívű finánc. „Nagyon vicces volt, mert miután megbírságolt, a végén visszajött, és meghívott egy italra. Nagyon-nagyon lassan ittam meg azt a dupla whiskyt” – mesélte nevetve a hajdani bankrabló.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.