RETRO RÁDIÓ

Újra turnézik az elhunyt popsztár, így tér vissza az énekesnő a színpadra

Whitney Houston, 1998, Credit: John Barrett/PHOTOlink/MediaPunch
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 09. 18. 15:29

A 2012-ben elhunyt Whitney Houstont rajongói végre ismét láthatják, ugyanis hologramos turnét hirdettek meg a jövő évre.

Először 2016-ban merült fel, hogy az elhunyt Whitney Houston hologramos turnéra indul, de akkor végül örökösei törölték a fellépéseket. Most, három évvel később azonban közzétették az An Evening With Whitney: The Whitney Houston Hologram Tour, azaz Egy este Whitney-vel: A Whitney Houston hologram turné dátumait.

Fotó: Profimedia

A koncertsorozat 2020 januárjában, Mexikóban indul, majd Európában és Észak-Amerikában folytatódik ősszel.

„Whitney Houston tehetségét nem lehet szavakkal kifejezni, hatása és művészi képességei pedig minden határt túlléptek” – mondta a turnéval kapcsolatban Brian Becker, a hologramos fellépéseket szervező cég elnöke és vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy hangulatban az énekesnő élő fellépéseit próbálják majd megidézni, hogy tisztelegjenek munkássága előtt.

A koncerteken olyan slágerek hangzanak majd el, mint az I Will Always Love You, Higher Love és az I Want To Dance With Somebody. Fatima Robinson lesz a koreográfus, aki Rihanna és Kanye West fellépéseiért felel. A hologramot pedig élő zenészek és háttértáncosok kísérik majd – írja a Daily Mail.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.