Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.10.

Törőcsik Mari elkeseredett, ez az oka

A tervekkel ellentétben idén biztosan nem mutatják be a Törõcsik Mari életérõl szóló színházi darabot.

A háromszoros Kossuth és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő unokája, Járai Máté álmodta meg az önálló estet, ám úgy tűnik, hiába. Bár december 13-ra tervezte a bemutatót, a darabban elhangzó dalokról nem sikerült egyezségre jutnia: a fiatal színésznek nemcsak a nagymamájától kellett engedélyt kérnie, hogy elénekelje Selmeczi György 80-as években írott dalait, hanem magától a zeneszerzőtől is.

Egy színházi körökben járatos informátor elárulta, Selmeczivel nem sikerült dűlőre jutni.

"Úgy tudom, hogy a zeneszerző nem akarta, hogy Marin kívül bárki más énekelje a dalokat. Azokat direkt neki írta, a személyiségéhez, a hangjához passzolva komponálta meg azokat, ráadásul úgy írta a szöveget, hogy azok egy nőtől hangzanak igazán jól. Talán érthető is, ha nem szeretné, hogy más adja elő őket – mondta a bennfentes a Blikknek, aki elárulta, hogy nem csak Máté volt szomorú. – Mari is elkeseredett. Szerette volna látni az előadást, várta a bemutatót, hogy újra a színpadon láthassa Mátét. Arra is kíváncsi volt, hogy dolgozza át a dalokat, de erre még várnia kell. Csak reméli, hogy lesz olyan állapotban a bemutatókor, hogy ott legyen a nézőtéren."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit