Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.13.

Durva, mit művel Pécsi Ildikó unokája, még nincs vége a botránynak?

Úgy tûnik, hogy az évekig tartó pereskedés nem vezetett sehova, a színésznõ pedig már belefáradt a vitába.

Sem a kicserélt zár, sem a bírói végzés nem tartja vissza attól ifjabb Szűcs Csabát, hogy továbbra is Pécsi Ildikó házában éljen. A Kossuth-díjas színésznőnek pedig már nincs ereje tovább hadakozni az unokájával.

Hiába a hat évig tartó pereskedés, a tavaly áprilisi bírói végzés és az egy hónappal ezelőtti kilakoltatás, Pécsi Ildikó unokáját még végrehajtókkal sem sikerült kitenni a színésznő budai házából. A Ripost a múlt héten megtudta, hogy ifjabb Szűcs Csaba a május 7-ei kilakoltatás után pár nappal zárat cserélt, és visszafoglalta a lakást. És bár a színművésznő megbízottja azonnal új zárat szereltetett fel, ez sem vezetett célra.

Szerdán a Bors munkatársa a Buda egyik legdrágább részén álló ingatlannál járt, ahol az unoka – bár a csengetésre nem nyitott ajtót – ma is ott lakik. Szomszédai szerették volna névtelenségüket megőrizni, de szívesen elbeszélgettek a lappal elmesélve, hogy a környéken kiskora óta mindenki ismeri és kedveli Csabit. Igazi jól nevelt, kedves srác, aki mostanában is csendben éldegél a házsor legszélső lakásában.

Buliktól, hangoskodástól, botrányoktól mentesen, és vélhetően épp a vizsgaidőszaka kellős közepén tart. Hozzátették, hogy korábban édesapjával is sokat látták együtt, mivel egy időben ő hozta-vitte edzésekre a fiát.

Pécsi Ildikó ügyvédje elmondta, hogy a botrányos zárcsere után Csaba másodszor is visszafoglalta a házat.

"Amikor Ildikó megbízottja azzal szembesült, hogy a végrehajtó által föltett zárat kicserélték, és unokája ismét birtokba vette a házat, azonnal új zárat tetetett fel. Második alkalommal azonban ugyanez történt. Le is van fotózva, és a szomszédok is mondják, hogy a gyerek jól érzi ott magát" – árulta el a lapnak dr. Magyar György, aki fontosnak tartotta leszögezni: ifjabb Szűcs Csaba jogellenesen tartózkodik a budai házban. A történet folytatása Pécsi Ildikón múlik.

"Ez magánlaksértés, Ildikó dönti el, tesz-e magánindítványt és feljelentést a rendőrségen. Én úgy gondolom, senki nem költözhet be engedély nélkül más lakásába. Az úriember nagykorú, önállóan felel a cselekedeteiért, és ki lesz onnan tiltva" – tette hozzá az ügyvéd.

A jelek szerint a 79 éves művésznő azonban másik utat választ. A Bors megkeresésére fáradt hangon csak annyit mondott: belefáradt ebbe a kálvá­riába, elege van, nem szeretne ezzel foglalkozni.

Bár a zárcserével akár évekig is elbíbelődhetnek a felek, úgy tűnik, hogy Csaba számára a nagymama fásultsága a kulcs a budai lakáshoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz