Létrehozva: 2019.04.05.

Eltemette szeretteit Somló Tamás özvegye, de rájött valami fontosra

A sok tragédia után is kitart, és vannak álmai, céljai. Szerencsére akadnak, akik támogatják vágyai megvalósításában!

Se szülei, se testvére, se élete párja nincs már életben, és ez rádöbbentette Somló Tamás özvegyét arra, hogy az idő a legdrágább kincs. Ezért is döntött úgy, hogy megvalósítja élete álmát.

Két és fél éve hunyt el Somló Tamás, akinek a családja jelentett mindent. Kislánya édesanyjával huszonnégy éven át éltek együtt, és a zenész távozása óta Gyöngyvérnek egyedülálló anyaként kell helytállnia. Az özvegy jogi asszisztensként dolgozott, de most lemondott erről a pályáról - nem véletlenül!

"Vettem egy mély levegőt, és ugrottam egy fejest, hogy azzal foglalkozhassak, amit szeretek, a gasztronómiával. A volt főnökömnek köszönhetem, hogy belevágtam, ő biztatott, és ma is ő segít a háttérben, hogy kiteljesedhessek a főzésben"

- nyilatkozta Gyöngyvér a Borsnak, aki Somló mellett szeretett bele  a gasztronómiába.

"Tomi rendkívül jó vendéglátó volt. Bárki belépett hozzánk, azonnal megetette volna, és ezt én magamba szívtam mellette."

Az özvegy mellett áll fogadott édesanyja is, Rigó Márta festőművész.

"Gyerekkoromban elveszítettem az egyik testvéremet, huszonöt évesen pedig először édesanyám, majd édesapám ment el. A nagyszüleim sem élnek már, és sajnos Tomi sincs itt a hétköznapokban, hogy mindent megbeszéljünk, hogy segítsen, hogy válaszoljon, hogy megöleljen. Nagyon sok halottam van, gyakorlatilag mindenkit eltemettem a családban, ami teljesen átalakította az életszemléletem. Rájöttem, hogy az idő a legdrágább kincs a földön" - tette hozzá Gyöngyvér, aki a nehézségek ellenére is jól érzi magát, és Somlóval közös lányuk, Lili a mindene.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek