RETRO RÁDIÓ

Nagy bejelentést tett a Neoton sztárja, ekkor láthatjuk újra színpadon

Nagy bejelentést tett a Neoton sztárja, ekkor láthatjuk újra színpadon
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 06. 11:20

A Neoton Família egykori énekesnõje a piacról visszatér a színpadra, és már nem is kell sokáig várnunk.

Nehéz döntést hozott a 66 éves Pál Éva. A Neoton Família egykori énekesnője az elmúlt hónapokban a csepeli piacon dolgozott, de fél év után úgy határozott, elhagyja a standot, eddigi munkahelyét, hogy visszatérhessen a színpadra.

„Imádtam itt dolgozni, szerettem a vevőket, nagyon kedvesek voltak, sokat beszélgettem is velük, de már nem sokáig leszek itt” – árulta el a Blikknek Pál Éva, akit hétfő és csütörtök délutánonként lehetett megtalálni a csepeli piacon.

Akkor vállalta el a munkát, amikor nehéz helyzetbe került svájcifrank-alapú hitele miatt, és kis híján elvesztette a házát. A dolgok azóta jobbra fordultak, ráadásul fia, Tamás mindvégig mellette állt, anyagilag is támogatta, segített a részletek fizetésében. Pál Éva azonban jobbnak látta, ha ő is dolgozik: egy volt tanítványa segítette munkához.

Mostantól azonban újra gőzerővel az éneklésre koncentrál. Igaz, ezzel a piacozás alatt sem hagyott fel: ha éppen nem a vendégek bírták dalra, egy-egy fellépést is elvállalt. Újabban azonban már koncertszervező is segít neki bulikat lekötni, így akár már ebben a hónapban is színpadra léphet, de május 1-jén egész biztos reflektorfényben láthatjuk. A korábbi viták elkerülése érdekében Pál Éva néven, de Neoton-dalokat is énekel.

„1992-ben Végvári Ádámék beperelték Pásztor Lászlót és bírósági végzés született: az eredeti hét tag közül bárki használhatja a Neoton nevet, de megkülönböztetéssel. A régi slágereket én is énekelhetem, de ami nagyon fontos, hogy minőségi bulikat adjak, amikre érdemes emlékezni” – jelentette ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.