RETRO RÁDIÓ

Durva, mit mondott házasságáról a kisfiúknak Michael Jackson

Durva, mit mondott házasságáról a kisfiúknak Michael Jackson
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 05. 20:30

A tíz éve elhunyt sztár titkai lassan nyilvánosságra kerülnek, egykori áldozatai ugyanis a kamerák elé álltak.

Napról napra döbbenetesebb részletek látnak napvilágot a világ egyik leghíresebb popsztárjának, Michael Jacksonnak a múltjából. Az énekesről készült Leaving Neverland című dokumentumfilmet még csak vasárnap mutatták be az Egyesült Államokban, Európába pedig még el sem jutott, mégis hatalmas botrányt kavart. A filmben Jackson egykori áldozatai számolnak be szörnyű emlékeikről.

James Safechuck gyerekkorában ismerkedett meg Jacksonnal. Állítása szerint a sztár azt mondta neki, hogy Lisa Marie Presley-vel való házassága csak a nyilvánosságnak szól. Safechuck emlékei szerint az énekes előre figyelmeztette, hogy nőkkel kell mutatkoznia, mintha romantikus kapcsolat lenne köztük, de ez csak látszat.

Egy családi házat is vett a kisfiúnak, miután 1993-ban felmentették egy szexuális bántalmazás ügyében. Az ügyben ugyanis Safechuck családja mellette tanúskodott. Lisa Marie Presley-t is azután vette feleségül, hogy Jordan Chandler akkor szexuális zaklatással vádolta meg.

Az esküvő után Jackson megszakította a kapcsolatot Safechuck családjával és Jamesszel is, aki akkoriban teljességében az énekestől függött, hiszen szülei az sztár tanácsára kivették őt az iskolából - derült ki a filmből.

„Néha felhívott. Amikor 16 lettem, vett nekem egy autót. Nagyon odavoltam a filmezésért, ezért filmes órákat is fizetett nekem” – mondta a jelenleg 41 éves férfi. Jackson arra is megkérte a fiút, hogy ne járjon be a középiskolába, mert a legnagyobb emberek nem jártak iskolába. Safechuck viszont emelt szintű matekra járt, ezért a szüleit is meg kellett győzni erről. A sztár megígérte nekik, hogy támogatni fogja a fiút, ezért belementek, de a kapcsolatot hamarosan megszakította velük.

Safechuck ekkor elveszettnek érezte magát, nem tudta, merre folytassa tovább. Jackson csak Safechuck anyját, Stephanie-t hívta fel, hogy többet nem tud menni. Az anya bevallotta, hogy az egész család ürességet érzett, mert nagyon közel kerültek a sztárhoz – írja a Daily Mail.

Korábban az is kiderült, hogy Jackson mikre vette rá a kisfiút és hogy szerelmespárként éltek együtt egy darabig.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.