RETRO RÁDIÓ

Különleges produkcióval készül A Dal 2019-re Antal Timi

Különleges produkcióval készül A Dal 2019-re Antal Timi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 12. 09:30

Az énekesnõ férjével együtt indul a Duna Televízió mûsorában, a produkciójuk pedig számos meglepetést rejt magában.

Férjével együtt indul A Dal 2019-ben Antal Timi. Az énekesnő 2015-ben a középdöntőig jutott a Duna Televízió dalversenyében, ám az idei produkciója több szempontból is különleges jelentőséggel bír számára.

"A dal szövege eredetileg egy vers volt, amit a barátnőm, Szigyártó Johanna írt. Néhány hónappal ezelőtt megkértem, hogy küldje át néhány művét, mert még nem olvastam egy versét sem. Meg is mutatta nekem a Kedves világot, ami rögtön mély benyomást tett rám és megihletett. Egy-két hét alatt megírtam a dallamot, a férjem, Gergő pedig elkészítette rá a hangszerelést. A produkcióban majd Gergő gitározik és vokálozik, én énekelek, és még egy hegedűművészt is felkértünk, mert a dal népi motívumokkal van fűszerezve" - mondta el a %RIPOST%-nak Timi, aki semmiképpen nem szeretné angol nyelven is felénekelni a dalát.

"Úgy gondolom, mivel a közönségünk magyarajkú, feladatunk, hogy a dalunkat magyar nyelven adjuk elő akar itthon, akár külföldön" - fogalmazott az énekesnő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.