Létrehozva: 2018.09.10.

Megfenyegették Majkát az ultrák: durva részletek az üzenetből

Nekimentek az ultrák Majkának, durva üzeneteket írnak neki, gyalázzák, amiért nyilvánosan jelentette be, hogy Curtis drogozik.

Az egykor az Újpest FC élvonalában játszó Curtist 2001 áprilisában választották meg a kerület arcának, nevét pedig az­óta is imába foglalják a helyiek, akik a Facebookon kommentekben támadják, vamzernek, vagyis besúgónak nevezik az excsatár ko­rábbi zenésztársát és cimboráját, Majkát. Majka nyilvános üzenetben adta a rajongók tudtára, hogy Curtis kábítószer-függősé­ge és megbízhatatlansága mi­att kénytelen volt több év után meg­szakítani a közös munkát.

Nem tróger vagy, hanem vamzer. Szerintem ne merj többé Újpest-meccsre menni! – jött az első fenyegető üzenet egy ultrától. – Remélem, ízekre fognak még szedni. Elhúztad a beled jó hamar. Főhet a fejecskéd, ha té­ged is elővesznek majd – írta a másik. – Az Újpestiek mind Curtisszel vannak. Ha van benned betyárbecsület, soha nem nyomod fel a barátodat – fakadt ki a so­ka­dik focidrukker kommentelő.

A Bors megkereste Majkát, mit gondol a kemény mag támadásáról, de nem kívánt nyilatkozni ez ügyben. Rajongói azonban egyből védelmükbe vették, szerintük a műsorvezető he­lyesen járt el, hogy megszakította a kapcsolatát Curtisszel.

Mindenkinek van véleménye, kinek ez, kinek az. Lehet köpködni a Majeszt azért, amit mondott Curtisről, de hagyjátok békén! Lerágott csont ez a vamzer blabla. Aki nem szereti, annak tipli! – szólalt fel egy Majka-rajongó.

Majka műsorvezetőtársa, Tilla közösségi oldalán fejtette ki a véleményét, meg­védve barátját a tá­madóktól.

Majka nekem nem vamzer. A barátom és sokunknak a barátja, aki kimondja, amit gondol. Most tényleg az a megoldás, hogy rászáll mindenki? Szólaljon már meg Curtis is! Mi történt itt köztük évekig? Talán van joga Majkának a sok balhé után kiborulni. Vagy, aki elszenvedi a problémákat, az csak akkor jó fej, ha kussol? – tette fel a kérdést Tilla, akinek véleményét többek is osztották.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem titkolja tovább a barátnőjét T. Danny - kép

origo.hu

Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

borsonline.hu

Újabb magyar sztárpár válik: „Nagyon távol vagyunk már egymástól minden tekintetben”

vg.hu

Ismét háborús bűncselekménnyel vádolja az oroszokat Kijev egy videó alapján

ripost.hu

Sírtak és nevettek, megvan a Dancing with the Stars nyertese

magyarnemzet.hu

Havas Henrik újabb mocskolódása megmutatta, hogy mi a közös benne és Nero von Schwarz kandúrban

origo.hu

Krausz Gábor megható vallomása Mikes Annáról

ripost.hu

Ezt nem hagyta szó nélkül Tóth Gabi: üzent Krausz Gábornak

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Krausz Gábor élő adásban vallott Mikes Anna iránti érzéseiről

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

HŰHA

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

HŰHA

Ez már háború! Jákob Zoli „amazonjai” nekiestek Virágnak

HŰHA

Alekosz kifakadt Zámbó Jimmy eladó háza miatt

HŰHA

Tóth Gabi nem hagyta ki, ismét üzent Krausz Gábornak

HŰHA

"80-nak nézel ki, cula"– Plasztikái miatt szedték szét a kommentelők Molnár Anikót -Videó

HŰHA

Hét számjegyű összeget kaszál Varga Miklós

HŰHA

Tovább gyűrűzik A Nagy Ő lányainak botránya