RETRO RÁDIÓ

Ezt tette Lukács Laci, sose nézted volna ki belőle

Ezt tette Lukács Laci, sose nézted volna ki belőle
Totti
Szerző
Totti
Létrehozva2018. 05. 01. 08:00

A Tankcsapda együttes tagjainak olyan élményük volt a telt házas Metallica koncerten, amit sosem fognak elfelejteni.

A legendás amerikai metal bandából Kirk Hammett és Robert Trujillo azzal kedveskedett magyar rajongóinak, hogy magyarul előadták a Tankcsapda A legjobb méreg című számát. A közönség őrjöngött, Lukács Laciék kezén pedig felállt a szőr.

„Férfiasan bevallom, megkönnyeztem. Én, akire ez nem jellemző. Persze ezt a koncert előtt legurított whiskynek tulajdonítom” – nevetett Lukács. „Ezt a dalt én írtam, nem is tudom megfogalmazni mit éreztem, amikor meghallottam az ő előadásukban, nagyon jól eljátszották. Még azt is tudom, hogy Robert a magyar szöveggel megküzdött, még segítséget is kért. A koncert előtt hallottunk olyan pletykát, hogy lehet eléneklik egy dalunkat, de hogy ez valóban megtörtént, elképesztő érzés. De hozzá kell tegyem, ez nem a Tankcsapdának szólt, hanem az egész magyar rockzenének. De, hogy milyen jó emberek, az is mutatja, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítványnak négymillió kétszázötvenezer forintot adományoztak.”

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.