
Már nem a csillogás a legfontosabb az énekesnõnek. Úgy gondolja, hogy korábban rengeteget adott magából, így nem vállal mostanában tévés szereplést.
Az énekesnő hatalmas változáson ment keresztül, maga mögött hagyta a csillogást és inkább kicsit befelé fordult. Ismert emberként úgy döntött, hogy hírnevét arra használja, hogy hátrányos helyzetű gyerekeken segítsen.
![]()
Hosszú idő után most végre úgy érzi, hogy jó úton halad és megtalálta helyét a hétköznapokban.
"Visszavonultam, legalábbis, ami a tévés szerepléseket illeti. Ez nem azt jelenti, hogy eltűntem, de régen túlságosan sokat adtam magamból. Mostantól a zenén, a színházon keresztül kaphatnak belőlem a rajongók
- mesélte a Hot! -nak.
Gabi mindig készséggel áll a jó ügyek mellé, főleg, ha gyerekekről van szó. Így amikor egy alapítvány a segítségét kérte, gondolkodás nélkül vállalta, hogy egy felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg a hátrányos helyzetű gyerekeket.
"Az Õrangyalok Ligája számos kezdeményezést indít, hogy valóra váltsa a gyerekek álmát. Mondhatni, hogy az egyik ilyen kívánság voltam én, hogy hadd tölthessenek velem egy napot az állatkertben. Csimpaszkodtam belém, átkaroltak, miközben azt éreztem, hogy azért vagyok a földön, hogy segítsek. Leírhatatlan élmény volt mindannyiunknak" - mesélte.






