RETRO RÁDIÓ

Nem bírt magával Oszter Sándor, rendre utasította a bíró

Nem bírt magával Oszter Sándor, rendre utasította a bíró
jolie
Szerző
jolie
Létrehozva2017. 05. 11. 11:00

Korábbi vallomásával szembesítették szerda reggel a bíróságon Oszter Sándort. A tárgyalás döcögõsen indult.

Korábbi vallomásával szembesítették szerda reggel a bíróságon Oszter Sándort, akit ötödrendű vádlottként befolyással való üzérkedéssel vádolnak. A gyanú szerint társaival egy körözött bűnözőtől csaltak ki milliókat, azt ígérve, hogy kapcsolataik segítségével eltussolják az ellene folyó nyomozást.

A művész ártatlannak vallja magát, sőt inkább sértettnek, akitől komoly összegeket csaltak ki filmforgatás ígéretével.
A tárgyalás döcögősen indult, mivel a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész fél órát késett, mert közlekedési dugóba keveredett.
Az előző meghallgatáson a színész azt mondta, hogy volt időszak az életében, amikor „iddogált”, így számos történésre csak homályosan emlékszik.

A szerdai tárgyaláson is emlékezetkiesésre hivatkozott, tehát fordulat nem történt a büntetőügyben. A legnagyobb meglepetést az okozta, amikor a színművész túlságosan beleélte magát a mondanivalójába, és egyszerre beszélt a bíróval, aki rendre utasította őt. A bíró arra kérte, legalább várja meg, hogy feltegyék neki a kérdést… Oszter Sándor letört, mert úgy érzi, ártatlanul hurcolják meg.


„Ez az egész ügy elszomorított, és annak sem örültem, hogy az újságok címlapjain szerepelek.

 

"De ami rosszabb, hogy egy film előkészületei idáig fajulnak. Én ezért pénzt ugyanis nem kaptam, csak adtam. Remélem, kiderül az igazság” – szögezte le a %RIPOST%-nak a színész.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.