RETRO RÁDIÓ

Győzike visszavág: bűncselekménnyel vádolja a hatóságot

Győzike visszavág: bűncselekménnyel vádolja a hatóságot
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2017. 04. 20. 08:00

Gyõzike nem adja könnyen a bõrét, ami nem is csoda, hiszen ha bûnösnek találják, évekre rácsok mögé kerülhet. Támadásba lendült, és ebben komoly segítsége is akadt.

Gáspár Győző adószakértője nem kevesebbet állít, mint hogy a NAV egyszerűen meghamisított iratokkal akarja rábizonyítani ügyfelére az újabb adócsalás és sikkasztás vádját. Erről a Borsnak mesélt Angyal József.

"Először is: ez nem bűnügy, hanem kőkemény adóügy. Az adóhiány önmagában még nem bűncselekmény, ennek egy részhalmaza az adócsalás, amihez szándékosság kell.

Példátlan dolog történt: a NAV egy közhiteles nyilvántartást hamisított meg, amit értékelt, és elküldött a bíróságnak.

A bíróság pedig ezt a NAV-nyilatkozatot egy az egyben átmásolta, és beépítette az ítélet indoklásába, úgy, hogy Gáspár Győzőt nem is értesítette"

- jelentette ki a szakértő, aki azt is elmondta, hogy az ügyben szereplő román cég nem is az ifjabb, hanem az idősebb Gáspár Győző tulajdona. Az autónepperkedésről ugyanakkor nem ejtett szót.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.