tóth gabi
Kiss Ramóna mintha családjától búcsúzna, hiszen fél életét a kollégáival és a Barátok közt forgatásán töltötte. Mégis meghozta a fájó döntést.
Mindenkit meglepett a bejelentés, de a Barátok közt csinos színésznője, Kiss Ramóna úgy döntött, hogy kilép a sorozatból. A nézőkben azonnal felmerült a kérdés, vajon miért. Most a Story magazinban öntött tiszta vizet a pohárba.
"Érlelődött bennem egy ideje a döntés, egyszerűen már nem azt a lendületet éreztem munka közben, mint régebben. Semmiféle emberi probléma nincs a lépésem mögött, csakis lelki, de az épp elég... 16 év tényleg nagyon sok, még akkor is, ha az ember azt csinálhatja, amit igazán szeret. De ha kimondom, hogy az eddigi életem felét itt töltöttem, akkor az nagyon brutálisan hangzik
- mesélte őszintén.
Rami már hónapok óta gondolkodott a döntésen, de a végleges elhatározás januárban született meg benne. Pihenni szeretne és csak a színpadra koncentrálni. A színház központi szerepet kap az életében.
"Egyszerűen nem tudok már mit hozzáadni a sorozatbeli Zsófi karakteréhez. Már minden megtörtént vele: terhes lett, elvetélt, erőszak áldozata lett, elrabolták, megverték és kétszer is férjhez ment, ráadásul a sorozat két legkeményebb figurájához: Bartha Zsolthoz és Berényi Mikihez."
Zsófi karakterét úgy írják ki a Barátok közt történetéből, hogy annak motivációjával a nézők teljesen egyetértenek majd. Természetesen meghagyják a lehetőségét annak is, hogy szinte bármikor visszatérhessen.