RETRO RÁDIÓ

Havas Henrik bevallotta, elege van Hajdú Péterből!

Havas Henrik bevallotta, elege van Hajdú Péterből!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 11. 11:57

Bár ugyanannál a csatornánál dolgoznak, Havas Henriknek egyáltalán nem tetszik, amit kollégája mûvel.

Mostanáig tartott a sajtónyugalom, Havas Henrik kíméletlenül kiosztotta az ő csatornájához igazoló Hajdú PétertHabár viszonylag sokáig el lehetett kerülni a konfliktust, mostanra kiderült, hogy a kétkedők jól sejtették: két dudás egy csárdában nem fér meg. 

A Borsnak a Tanár úr elárulta, magánemberként kedveli új kollégáját, mi több, drukkol a sikereiért, de Hajdú a képernyőn egyszerűen idegesíti őt.

"Voltam nála vendég, úgy tud nézni interjú előtt, mintha meg akarna halni, vagy mint akit akasztani visznek. 

Félelem van a szemében! Szerintem földrengéskor néznek így az emberek.

Úgy látom, ő egyszerre szerkesztő, producer, riporter. Ebből valamelyiket abba kéne hagynia! 

Például a riporterkedést, mert Hajdú két dologhoz nem ért: ehhez és a nőkhöz! Inkább maradjon a pénznél!

- fejtette ki csípős véleményét Havas Henrik, és hozzátette, véleménye szerint egy napon sem lehet emlegetni kettejüket.

Az ATV-n futó Esti Frizbi egyelőre 5,4 százalékos nézettséget hozott, ami első alkalommal nem is rossz, a Havas a pályán viszont heti csúcsot döntött a maga 6,8 százalékos nézettségével.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.