Létrehozva: 2016.10.13.

A TV2 sztárja titokban hagyta el gyermekei anyját

Már majdnem egy éve szakított párjával a magyar énekes, de csak most vallotta be. A különköltözés ellenére nem tartja magát vasárnapi apukának, és úgy érzi, gyerekei új párját is elfogadták.

L.L. Junior és volt kedvese, Csilla, körülbelül 10 hónapja döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Bár az Édes Élet kamarái előtt élték mindennapjaikat, a nézők azt hihették, hogy a sok vita csak megrendezett jelenet. Sajnos nem így volt. Kapcsolatuk annyira megromlott, hogy második gyermekük, a most egyéves Dávid sem tudta összetartani őket.

"Sajnos állandóak lettek közöttünk a viták, veszekedések, súrlódások. Hiába próbáltuk megoldani Csillával ezt a helyzetet, nem tudtuk. Hónapokig küzdöttünk, hogy megmentsük azt a kapcsolatot, azt a családot, de nem sikerült. Talán a 11 év korkülönbség volt túl nagy.

Furán hangzik, de sokkal jobb a kapcsolatunk, mióta nem vagyunk együtt. Normálisan tudunk beszélni egymással, nincs az állandó ordibálás, veszekedés, ami azelőtt a napjaink része volt"

- nyilatkozta az énekes a Storynak.

Junior számára a fiai a legfontosabbak. Nagyon fontosnak tartja, hogy az életük része legyen, majdnem úgy, mintha együtt élnének. Nem messze a lakásától vett egyet Csillának is, és teljesen berendezte, hogy a család semmiben ne szenvedjen hiányt. Az énekes, amikor csak teheti, a gyerekeivel van. Nem titkolja, hogy egy új nő is belépett az életébe.

"Csilla megismerte az új páromat. Nem mondom, hogy a legjobb barátnők lesznek, de elfogadta, hogy új nő lépett az életembe" - meséli Junior.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék

HŰHA

G.w.M: Edinának nem Valentin-napja van, hanem Valentin-élete