RETRO RÁDIÓ

Botrányai ellenére is remekül néz ki a 89 éves díva

Botrányai ellenére is remekül néz ki a 89 éves díva
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 07. 04. 23:00

A képeit elnézve hihetetlen, hogy már csaknem kilenc évtizedet megélt, hiszen rengeteget letagadhatna a korából.

Gina Lollobrigida neve évtizedek óta fogalom. Hiszen nemcsak a szépségével, de a tehetségével és mindenkit lehengerlő személyiségével is sikerült beírnia magát a történelem nagykönyveibe. Sőt egyesek szerint ő az utolsó igazi díva Sophia Lorennel együtt. Hiszen Gábor Zsazsa már csak vegetál, míg Brigitte Bardot úgy él, mint egy remete, és utálja a hírnév minden velejáróját.

De eközben Lollo a mai napig olyan elegáns és fantasztikusan néz ki, mint régen. Azt pedig senki meg nem mondaná róla, hogy július 4-én már a 89. életévébe lépett.

Igaz, a fia szerint már teljesen elment az esze, és évek óta azon fáradozik, hogy a gyámsága alá vonhassa anyját. Ugyanis Lollobrigida hozzá akart menni egy 34 esztendővel ifjabb úriemberhez, majd miután a férfi kitáncolt az eljegyzésből, a színésznő feljelentette. Lollo azt állította, exvőlegénye a hasonmását vezette oltár elé, hogy így megkaparintsák a vagyonát.

Azóta sem tudni, hogy most hivatalosan házasok-e vagy nem. Az biztos, hogy nem élnek együtt, és Gina rendszeresen beújít egy ifjú szeretőt, hiszen közel a 90-hez is vannak vágyai.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.