Létrehozva: 2015.12.10.

Megirigyelték a nők Varga Izabella szuper testét

Varga Izabellát választották meg a legfittebb színésznõnek. A Barátok közt sztárja maga sem hitte volna, hogy teste több száz nõ példaképévé válik.

Több száz dicsérő levelet zsebelt már be Varga Izabella, akinek csodás alakját nem csak a szakemberek díjazták, rajongóitól is rengeteg elismerést kap. Olyan nők írnak neki, akik az ő kitartásából merítettek erőt ahhoz, hogy megváltoztassák életüket.

„Meglepett, hogy én lettem a példaképe sok-sok asszonynak, miattam indultak el egy egészségesebb élet útján. A fogyásommal nem az volt a célom, hogy másokat buzdítsak, nem ez a szakmám. Ledöbbentem, amikor hálálkodtak azért, hogy bele mertek vágni az életmódváltásba, amihez - bevallásuk szerint - maguktól nem lett volna erejük. 

"Akkor jöttem rá, hogy a testem változásának üzenete van.

Érdekli az embereket, velem mi történik, vagy hogy én hogy csináltam. Bevallom, nem számítottam erre, váratlanul ért, hogy özönlöttek a levelek, amik arról szóltak, hogy nélkülem nem biztos, hogy elkezdték volna, nem lett volna kitartásuk hozzá. Ez jólesik” – magyarázta Izabella, aki hozzátette, hogy áldozatokat kellett hoznia irigylésre méltó alakjáért.

 „Nem könnyű beiktatni az embernek "önmagát" a saját életébe, pláne akkor, ha családja, gyerekei vannak és emellett dolgozik. Valahogy mindig a sor legvégére kerülünk, hiszen felsorolni is hosszú lenne, hogy mennyi szerepkörben kell helytállnia egy magam korú, és magam feladatú anyának a mai világban. Miután jót főztünk, elszállítottuk- majd hazahoztuk a gyerekeket, lázat csillapítottunk, vagy kimostuk a tornacuccot, lenyírtuk a füvet, nem a legegyszerűbb erőt találni ahhoz, hogy az ember nyúlcipőt húzzon és elmenjen futni.

Engem a kondícióm, az egészségem motivált, a külalak pedig csak a "mellékhatás"... Ezen sokan meglepődnek, de számomra a testi szépség sohasem volt elsődleges, akkor sem, amikor 18 évesen még aktív sportoló voltam.

Már akkor azt szerettem volna, hogy azért rajongjanak értem, mert vicces vagyok, mert sajátosan gondolkodom,

és inkább az egyéniségemre figyeljenek fel, mintsem a fenekemre...

 

Persze örülök, hogy az utóbbi időben elhalmoznak bókokkal, jólesik a sok dicséret, de álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha díjat kapok a testemért....  Ugyanakkor nagyon sokat jelent nekem, mert úgy gondolom, hogy nem egyedül kaptam: szívesen megosztanám azokkal a nőkkel, akik miattam változtattak az életükön...” – mondta Izabella, aki már 18 évesen is gyönyörű volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék