kulcsár edina
Vannak dolgok, amik tíz évvel ezelõtt még mindennaposak voltak, de mára már teljesen kikoptak. Sõt a mai tinik azt sem tudják, hogy egyáltalán léteztek.
Az idő rohan, a világ változik. De, hogy milyen gyorsan, az talán fel sem tűnik nekünk, csak akkor, ha visszagondolunk egy kicsit a múltra. Nagyon messzire pedig nem kell elrévednünk az emlékeinkben, hogy olyan dolgok jussanak eszünkbe, amik például 2005-ben még a mindennapjaink részét alkották, ma viszont már nyomuk sincs a világban. A fiatalok meg csak bután néznek ránk, ha mesélünk róluk.
Melyik húsz év fölötti ember ne emlékezne arra, hogy milyen volt a szétnyitható mobilunk csengőhang szerkesztőjébe hosszú perceken át gépelni karakterek végtelen sorait. Aztán végül kaptunk egy olyan csengőhangot, ami mindig a Jingle Bells-re emlékeztetett inkább, és nem az általunk vágyott popslágerre.
Amikor még nem volt az óvodásoknak is saját mobilja, vezetékes telefonon voltunk kénytelenek elérni az ismerősünket. Már amennyiben otthon volt, és nem a kagylót fölemelő apját tegeztük le, majd kezdtük el neki ecsetelni az esti buli részleteit, mert nem ismertük meg a hangját.
Ha valaki olyannal szerettünk volna kontaktolni, akinek nem volt meg a száma, akkor kénytelenek voltunk felcsapni a vaskos telefonkönyvet, és kikeresni belőle. De, ha nem tudtuk, hogy hol lakik az illető, akkor a milliónyi Kiss Béla közül nem igazán sikerült választani.
A mobilozás sem volt annyira kötetlen, mint ma. A készülékek ugyanis nagyjából 160 karakteres üzeneteket tudtak csak kezelni, szóval rövidre kellett fogni a begépelt szómenésünket. Ezt a problémát a mai fiatalok is érzik, ha a Twitterre tévednek. Csak nekünk nem voltak ott az emojik, meg az olyan rövidítések, mint az IDK, amik megkönnyítik a tömör gondolat kifejezést.
Automatikus wifi-csatlakozás? Ez a kifejezés olyan volt 2005-ben, mint az ősembernek az üvegtányér fogalma. Helyette hallgathattuk, hogy: "BLUUUUP BÍÍÍDONG KSSSSHHHHHHHHHHHHHHHHHHH". Aztán vagy volt internet, vagy nem.
A torrent és az okostévé korszak előtt is néztünk filmeket. Otthon eldöntöttük, hogy mit szeretnénk este látni, elbandukoltunk a videó- vagy DVD-kölcsönzőig, és kivettük 24 órára. Szerencsés esetben. Mert a legtöbbször a helyszínen szembesültünk vele, hogy valaki már elvitte a filmünket, és akkor ott helyben 40-50 perc gondolkozás után sikerült kiagyalni a B-tervet.
Mindenki akadt már meg egy beszélgetésben azért, mert nem jutott eszébe egy dal címe vagy az amerikai polgárháború második csatájának időpontja. Tíz éve ez félórás fejtörést okozott, és gyakran csak másnap jutott eszünkbe a válasz. Ma viszont elég az okostelefonunkban ráguglizni, és pár másodperc múlva már a tudás birtokában cseveghetünk tovább.
Megjelent a kedvenc előadód új albuma? Akkor irány az iTunes Store, és két kattintás múlva hallgathatod is. 2005-ben ehhez az kellett, hogy bemenjünk egy lemezboltba, megkeressük az ABC-besorolásnál, beálljunk a sorba, kifizessük, hazamenjünk.
Egy másik városba vagy külföldre nem lehetett úgy elindulni, hogy ne lett volna az embernél helyi térkép, amin előzőleg jól be is jelölte, hogy merre kell menni. Különben a nyaralás minden napja elment az idegen utakon való bolyongással. Ami sokkal idegesítőbb volt, mint az, amikor manapság elvesz az időnkből 3 másodpercet a GPS újratervezése.