Létrehozva: 2019.12.12.

Varga Judit: Boszorkányüldözés politikai köntösben

Jogi köntösbe bújtatott boszorkányüldözésnek nevezte a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárást az igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Varga Judit szerint hiába érvel Magyarország jogi eszközökkel, az eljárás politikai alapon indult el, ezért a lezárása is politikai döntést igényel.

A miniszter kijelentette: ha a jogi érveket vennék figyelembe, már rég le lehetett volna zárni ezt az eljárást, hiszen Magyarország már írásban és szóban is többször kifejtette álláspontját.

Itt egy jól felépített akció zajlik, „a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott szervezetek kiadnak véleményeket, azokra keresztben hivatkoznak, aztán azokból jelentéseket gyúrnak, és ezeket a jelentéseket felolvastatják a tagállamokkal” – értékelt Varga Judit.

Fotó: mti

Keddi brüsszeli meghallgatásán semmi új nem hangzott el, „igazából a kutyát nem érdekelte, hogy mi mit válaszolunk”, ezért kezd nevetségessé válni, ami a 7-es cikk szerinti eljárás címszó alatt zajlik. Didier Reynders igazságügyi biztos az ülésen nyilvánvalóvá tette, hogy nem akarják lezárni az eljárást. Azt egy soha véget nem érő történetté tennének úgy, hogy már olyan témákat is belevesznek az eljárásba, amelyek az azt elindító Sargentini-jelentésben nem is szerepeltek.

Varga Judit kifogásolta azt is, soha senki nem kérdőjelezi meg, hogy a Sargentini-jelentés szabálytalanul lett elfogadva. „Ez is érdekes kettős mérce, hogy jogállamiság jegyében járunk el, de folyamatos szabálysértéseket követnek el az európai intézmények ezen eljárás során”.

„Kezd felháborítóvá válni”, hogy nincs valódi párbeszéd ebben az ügyben – jegyezte meg a miniszter. A jövőre vonatkozóan azt mondta: a következő elnökség bölcsességére van bízva, hogyan folytatódik ez az eljárás, Magyarország minden elnökséggel korrekt párbeszédben érdekelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-