Létrehozva: 2019.09.17.

Örök szégyenbélyeg Gyurcsányon az őszödi beszéd

Éppen 13 évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17.-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc Őszödön, zárt körben elmondott botrányos beszéde. Botrányos volt a stílus is, de még inkább az, amiről szólt. Emlékszünk: „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” – vallotta be Gyurcsány.

Az Őszödön elmondott beszédben vallotta be Gyurcsány, hogy az előző kormányzati ciklusban nem csináltak semmit, hogy trükkök százaival hitették el, hogy a gazdasági helyzet jó. Hogy száguld a Pannon Puma.

Idézzünk az elhangzottakból:

„Nincsen sok választás, azért nincsen, mert elk..tuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni (...) Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz„.

Már önmagában a fenti néhány mondat is elegendő a világ bármelyik demokratikus államában, hogy egy tisztességes miniszterelnök azonnal lemondjon, Gyurcsánynak azonban ez eszébe sem jutott. Ehelyett lebukása után nem sokkal már ”igazságbeszédnek„ nevezte mondandóját és úgy tett, mintha a beszédet nyilvánosságra szánta volna.

Nem felejthető, hogy a Kossuth Rádióban elhangzott beszédrészletek tiltakozáshullámot váltottak ki, folyamatosan tüntettek a Kossuth téren, egészen október 23.-ig. Akkor a rendőrség (vélhetőleg nem saját ötlettől vezérelve, hanem parancsra) brutális rohamot intézett a tiltakozók ellen, nem kímélve öregeket, kismamákat, gyerekeket sem. Szemeket lőttek ki, olimpikonokat rugdaltak a földön, városszerte hajtóvadászatot rendeztek a feltételezett demonstrálók ellen. Ártatlanokat vertek véresre, hurcoltak börtönbe.

Ezt a soha le nem mosható bélyeget is viselnie kell Gyurcsánynak, az őszödi beszéd gyalázatával együtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja