RETRO RÁDIÓ

Hamisított statisztikával kampányol Gémesi György

Hamisított statisztikával kampányol Gémesi György
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 09. 03. 13:50

Gödöllő polgármestere kínos botrányba keveredett, ugyanis visszaélt a KSH logójával. A történet ott kezdődött, hogy Gödöllő város honlapján még július 3-án megjelent egy hír, mely szerint a város mindenkit megelőzött a kategóriájában – írja az Origo.hu.

Gémesi György a saját Facebook-oldalán is örömmel számolt be a KSH eredményéről. Ráadásul arra is kitért, hogy ő már korábban megkapta ezt az adatot a KSH-tól informális úton.

A bejegyzés a hírportál egyik olvasójának tűnt fel, aki megpróbált utánanézni az adat hitelességének a KSH honlapján. Ott azonban nem talált semmi erre utaló közlést, vagy hivatalos nyilatkozatot.

Ezt követően levelet írt a KSH-nak, amelyben többek között azt kérdezte a hivataltól, honnan tudta ezt az adatot a polgármester, mielőtt ez megjelent volna? Lehet-e ilyen adatot közzétenni a hivatalos megjelenése előtt, és kérte erősítsék meg, hogy a polgármester adatai hitelesek-e.

Pár napon belül választ is kapott a KSH-tól, amiben azt közölték, hogy

a Központi Statisztikai Hivatal nem készített fejlettségi rangsort, nem publikált ezzel kapcsolatban statisztikákat.

A statisztikát, amely Gödöllő honlapján található, az önkormányzat saját maga alkotta, ismeretlen módszertannal, erre közvetlenül ők tudnának választ adni – tették hozzá. A szervezet válaszából az is kiderült, hogy a gödöllői honlapon nem hivatkoznak a forrásra, arról csupán annyit említenek meg, hogy a KSH legfrissebb adataiból származik.

Gémesi György tehát hazudott a KSH neve mögé bújva. Az erről szóló hír egyébként továbbra is megtalálható a város honlapján, és a polgármester a saját közösségi oldalán sem tett említést arról, hogy valótlanságokat közölt az olvasóival.

Egyébként Gödöllőn a jelek szerint végérvényesen szétesett az ellenzéki összefogás: a polgármesterjelöltek szintjén két, míg a körzetekben vélhetően három kormányellenes induló lesz. A legnagyobb meglepetésre az 1990 októbere óta a város élén álló Gémesi György ellenzéki kihívót kapott. A helyi DK, Jobbik, Párbeszéd, MSZP és Szolidaritás ugyanis a napokban ráindította a szocialista Kovács Barnabást, aki egyébként a legutóbbi önkormányzati választáson is szerencsét próbált vele szemben, nem sok sikerrel.

A gödöllői polgármester az Origo cikkének megjelenése után magyarázkodásba kezdett. Azzal próbálta cáfolni a leírtakat, hogy „való igaz, hogy a KSH a témában összesítéseket nem végez, de ezt nem is állítottuk.”

Ezzel szemben a valóság az, hogy a város honlapján a KSH logójával jelentették meg a hírt. Világos, hogy a hírt a KSH logójával illusztrálták, amiből mindenki azt a következtetést vonhatta le, hogy a KSH hivatalos nyilatkozatáról van szó.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.