Létrehozva: 2019.09.16.

Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot

Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelbe, az uniós miniszterek tanácskozására érkezett, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást hétfőn.

Újságírói kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a tagállamok a törvényi alapokon maradnak Magyarország bírálatakor, távol maradnak a kettős mérce alkalmazásától, valamint, hogy az eljárás nem politikai jellegű. „Remélem, hogy tisztességes és bizonyítékokon alapuló megbeszélés lesz” – tette hozzá.

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében állásfoglalást fogadott el, amelyben azt javasolta, hogy a tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg, hogy Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei. A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben, így többek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

A Sargentini-jelentést és annak elfogadását a magyar kormány politikailag motivált bosszúnak nevezte, amivel az Európai Parlament bevándorláspárti többsége Magyarországot büntette a migrációval és a kötelező kvótával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját