Létrehozva: 2019.05.10.

Trócsányi: Ragaszkodunk az eredeti uniós szerződéshez

Az EU-nak tiszteletben kell tartania a nemzeti sajátosságokat és a nemzeti szuverenitást, a tagállamok nemzeti identitását, "mert Európa önmagában bonyolult kontinens, nem létezhet csak egyfajta gondolkodás benne" - hangoztatta Trócsányi László egy konferencián.

Míg a volt gyarmattartó országok a gyarmatuk iránt éreznek elkötelezettséget, addig Magyarországnak elsősorban a Balkán térségével kapcsolatban van felelőssége, mert "ezt ismerjük, ehhez kötődünk történelmileg", és ami ott történik, az hatással van Magyarországra is.

Az igazságügyminiszter szerint

lehetetlen végrehajtani a kvótahatározatot, hiszen az nem veszi figyelembe az egyes országok kulturális-történelmi hagyományait.

Az Európai Uniónak a szerződésben foglalt hatásköröknél kell maradnia, az Európai Bizottság nem terjeszkedhet túl rajtuk. Helyre kell állítani az intézmények közötti egyensúlyt:

az Európai Tanács határozza meg a politikai irányokat és prioritásokat, az Európai Bizottság pedig csak ezen keretek között dolgozhat.

Az Európai Ügyészséghez csatlakozást firtató kérdésre Trócsányi László azt mondta, minden uniós tagállam, így Magyarország is úgy látja, hogy fel kell lépni a korrupcióval szemben, de már van két szervezet - az Eurojust és az OLAF -, amelynek ez a feladata.

A miniszter az európai integráció "betegségének" nevezte, hogy újabb és újabb szervezeti egységeket akar létrehozni. Jelezte: az alaptörvény egyértelműen fogalmaz, a vádhatósági funkciókat a magyar ügyészség látja el.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen