RETRO RÁDIÓ

A románokkal megyünk neki Ukrajnának

A románokkal megyünk neki Ukrajnának
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 20. 01:15

Egyhangú szavazással fogadta el a magyar Országgyûlés kedden azt az ötpárti határozati javaslatot, amely "a jogtipró ukrán oktatási törvény elítélésérõl és az ellene való fellépésrõl" szól. A kétkamarás román parlament plénuma várhatóan szerdán fogad el hasonló nyilatkozatot.

A képviselők ebben felhívják Ukrajna felelős vezetőit arra, hogy tartsák tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság közös európai értékeit, amelyeket valamennyi nyilatkozatukban mindeddig maguk is hangoztattak, és tartózkodjanak a jogszabály hatályba léptetésétől.

Az Országgyűlés megállapította, hogy az ukrán törvényhozás által szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény súlyosan korlátozza a kárpátaljai magyarság számára az ukrán törvények által jelenleg biztosított oktatási és anyanyelv-használati jogokat.

„A jogszabály ahelyett, hogy az európai normáknak megfelelően, a közösségi önkormányzatisággal összhangban bővítené és védené az anyanyelven való tanulás jogát, a korábbi szinthez képest drasztikusan szűkíti azt”

– olvasható a határozatban, amely rögzíti, hogy a törvény ellehetetleníti a kisebbségi nyelveken folyó anyanyelvi oktatást és bezárásra ítél valamennyi, az ukrántól eltérő nyelven működő alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményt.

A dokumentum szerint a jogszabály ellentétes a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának védelmére vonatkozóan Ukrajna nemzetközi szerződésekben rögzített vállalásaival és kötelezettségeivel.

Az Országgyűlés most elfogadott határozatával felhívta az Orbán-kormányt arra, hogy minden szükséges lépést tegyen meg a jogszabály hatályba lépésének megakadályozása érdekében, és erről adjon rendszeres tájékoztatást az Országgyűlés illetékes bizottságainak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.