Létrehozva: 2016.01.29.

Rettegő nők, összetört családok. Ez történik, ha felüti fejét a Zika-vírus

A szúnyogok által terjesztett, pusztító vírus fõleg terhes nõkre veszélyes, hiszen súlyos születési rendellenességet, úgynevezett kisfejûséget okozhat a kisbabáknál. A Brazília szegénynegyedében lakó anyák élete egy pillanat alatt vált rémálommá.

Terhessége ötödik hónapjában, a brazil Daniele Ferreira dos Santos hirtelen magas lázzal ágynak esett, testét pedig piros kiütések lepték el. Szerencsére hamar meggyógyult, ám amikor néhány héttel később terhességi vizsgálatra ment az egyik klinikára, sokkoló híreket kapott. Kiderült, hogy kisbabája nagy eséllyel súlyos agykárosodással jön majd a világra - írja a Daily Mail.

Amikor a kisfiú decemberben megszületett, koponyájának átmérője csupán 25 centiméter volt, 20%-kal kisebb, mint normális esetben.

Bár az anya szervezetében soha nem mutatták ki a Zika-vírust, ő a pusztító kórt hibáztatja kisfia betegségéért és kártyavárként összeomlott életéért. A kisfejűséggel született gyerek csak egyike a 4000 Zika-gyanús esetnek, amit Brazíliában diagnosztizálnak, bár egyértelmű párhuzam nem vonható a járvány és a betegség között.

A kis Pedro születése óta szüntelenül sír, ez a kisfejűséggel született babák egyik fő jellemzője. A beteg kisfiú apját annyira idegesítette a szűnni nem akaró zokogás, hogy egy nap szó nélkül elhagyta a családot. Csak a tévéjét vitte magával, amit a síró Pedro miatt addig alig tudott nézni.

Ez persze csak egy megrázó példa, hiszen sok család élete vált pokollá, amióta a Zika futótűzként terjed az országban. Főleg az ország elszegényedett régiói vannak veszélyben, itt ugyanis gyakoribbak a vírust terjesztő szúnyogok.

A járvány kitörése óta már 22 országban mutatták ki a súlyos deformitásokat okozó kórt, a Zika nemrég Európában is felütötte fejét. Az egyetlen jó hír, hogy amerikai és kanadai kutatók már dolgoznak a vírus ellenszerén, ami 2016 szeptemberére el is készülhet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek