RETRO RÁDIÓ

Így mentette meg a hős rendőr a lányt a szatírtól

Így mentette meg a hős rendőr a lányt a szatírtól
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 12. 30. 16:29

Csak lélekjelenlétének és egy bátor rendõr segítségének köszönheti egy nõ, hogy megmenekült a brutális nemi erõszaktól. Amikor ugyanis a szatír arra utasította, hogy hívja fel a barátját, õ a rendõrséget tárcsázta. Egy hõs egyenruhás pedig rögtön tudta, mi a dolga.

Robert Giles, a 27 éves szatír egy áruház parkolójában, hajnalban támadt rá gyanútlanul sétáló áldozatára, egy ártatlan nőre. Ördögi terve az volt, hogy megerőszakolja, ám előtte arra kérte a félelemtől reszkető lányt, hogy hívja fel a barátját telefonon. Giles-t ugyanis nagyon felizgatta volna, ha áldozata szerelme végighallgatja, amint erőszakkal a magáévá teszi.

A halálra rémült nőnek azonban volt annyi lélekjelenléte, hogy barátja helyett a rendőröket tárcsázta és reménykedett benne, hogy valaki a vonal másik végén tud rajta segíteni. Tudott.

A telefont felvevő ügyeletes rendőr ugyanis hamar rájött, mit kell tennie, hogy megmentse a bajba jutott nőt. Végig az áldozat barátjának adta ki magát, és mivel a szatír nem fogott gyanút, a rendőrök könnyedén be tudták mérni, hogy pontosan hol történt a támadás.

A Mirror beszámolója szerint így azonnal sikerült tetten érniük a férfit, akit kirángattak a kocsiból még mielőtt megerőszakolhatta volna a nőt.

A 27 éves szatír most nemi erőszakkal vádolják, és hamarosan bíróság elé áll.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.