RETRO RÁDIÓ

Három évvel előbb hal meg a politikus, mint az átlagember

F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2015. 12. 15. 22:30

Egy új kutatás szerint gyorsabban öregszenek, és mintegy három évvel korábban halnak meg a politikusok, mint az átlagemberek. Persze lehet, hogy valaki úgy gondolja, mit számít az a három év a jobb életért cserébe.

A vezető politikusok hamarabb halnak meg, mint az átlagember - idézi a mértékadónak számító tudományos folyóiratot, a Berkeley Scientific Journalt a Telegraph.

Az új kutatás keretében orvosok visszamenőleg elemezték 17 ország 279 kormányfőjének életútját az 1722 és 2015 közötti időszakban, és arra a megállapításra jutottak, hogy

három évvel kevesebb jutott nekik, mint a velük egy időben született, hasonló nemű sorstársaiknak.

Érdekes, hogy azok, akik a választáson elbuktak, tovább éltek, mint a nyertes politikusok. Az utóbbiak halálozási statisztikája 23 százalékkal volt rosszabb a vesztesekénél.

Persze a kutatás eredményeit a szakmabeliek kritikával fogadják. A Chicagói egyetem professzora, S. Jay Olshanszky szerint lehet, hogy a stressz miatt az ország vezetői előbb őszülnek meg, előbb lesz ráncos a bőrük, de ebből még nem következik, hogy előbb is halnak meg…

No, akkor kinek higgyünk?

Ráadásul amikor a Telegraph arról írt, hogy a politikusok előbb halnak meg, mint mi, a Daliy Mail éppen arról tudósított, hogy a brit parlament képviselői 4 évvel hosszabb életre számíthatnak, mint azok, akik megválasztották őket…

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.