
Kozsó izgatottan várja az apaságot menyasszonyával
Az énekes és párja, Ágica hamarosan szülői örömök elé nézhetnek. Kozsó elárulta, hogyan képzelik el magukat szülőként.
Az 1990-es és 2000-es évek magyar populáris könnyűzenéjének egyik meghatározó alakja, Kozsó szülői örömök elé nézhet hamarosan menyasszonyával, Ágicával. A jegyespár izgatottan nyilatkozta a Mokka műsorában, hogyan képzelik el magukat szülőként, sőt azt is elárulták: leginkább ikreket szeretnének.

Kozsó elárulta: így képzeli el magát apukaként
A Tv2 csatornán sugárzott, Mokka című műsorban elhangzott többek között az is, hogy Kozsó nagyon szeret a zenélés mellett festeni és már külföldön is számos kiállítást tudhat maga mögött festményeivel. A legfontosabb tényező azonban, ami az utóbbi időben érinti a párost az a szülőség, amiről hatalmas örömmel nyilatkozott az énekes a párjával. Boldogan árulták el, hogy legjobban ikreknek örülnének: egy kisfiúnak és egy kislánynak.
Arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni magát kiszakadva pörgésből, leülni legózni vagy babázni, a következőképpen válaszolt;
Őszinte vagyok, sose leszek rá képes. Ági tudja nagyon jól, hogy nem ülök vagy állok meg. Integetni fogok, nézegetem őket, megpuszilom őket és megyek festeni, zenélni vagy könyvet írni. Szívesen partner vagyok ebben. Ő mindenre odafigyel, van türelme...
- fejtette ki az énekes a műsorban.
Úgy gondolja menyasszonyának sokkal nagyobb energiája is van, ezért leginkább ráhárulnának a szülői teendők. Ágica végig mosolyogva hallgatta vőlegényét, majd átvette a szót.
Ő csak szeretni fogja őket. Szerintem minden rám fog hárulni, viszont attól tartok a legjobban, hogy ők is festőművészek lesznek, és a ház minden fala tele lesz dekorálva
- szólalt meg Ágica.
A TELJES interjú Kozsóval és menyasszonyával, Ágicával az alábbiakban megtekinthető!






