
Rippel Feri egyszer eszik egy nap: így marad örökre 34 éves - Videó
Ha nagyon sokat mozog, akkor előfordulhat a kétszeri étkezés is, de több nem.
Közismert, hogy Rippel Feri rendkívül sokat ad az egészségre. Az 54 éves sportember azonban még így is sokakat meglepett, miután korábban közölte, biohackeléssel elérte, hogy a biológiai életkora jelenleg csak 34 legyen. Erre pedig orvosi bizonyítéka is van, amit egy biológiai életkor tesztnek köszönhet. Ezt egy vérvétel után közölték, miután megvizsgálták a vérében lévő sejtek életkorát. Nem csoda tehát, hogy a korábbi Farm VIP játékos rendkívül odafigyel arra, mikor és mennyit eszik. Kiemelte, mindig szezonálisan kell étkezni és csak akkor, ha az ember szervezete jelzi, éhes. Épp ezért ő csak egyszer eszik egy nap.

Étkezések terén mindig szezonálisan kell gondolkozni
- jegyezte meg a Mokka vendégeként, ahol épp ezért példaként egy nyári görögdinnyelevest készített salátával, amihez azonban meglepő módon szalonnát is használt:
Étrendet nem lehet megalkotni anélkül, hogy ne legyen benne szénhidrát, zsír és fehérje
- indokolta a nem túl egészséges étel alkalmazását, majd rátért arra is, miért csak egyszer eszik egy nap.
Megvárom, amíg a szervezet az éhséghormont megtermeli és akkor eszek. Addig eszek, ameddig a ghrelin hormon, ami a jóllakottság érzését adja, telítődik
- közölte hozzátéve, testünknek legalább 5-6 óra kell egy étkezés között ahhoz, hogy megeméssze az elfogyasztott ételt.
Rippel Feri ezt a különleges étkezést pedig görögországi nyaralásán is folytatta, ahova fiával együtt utazott el. Pihenni persze ott sem pihent.
Muszáj volt mozgással megtölteni. Úsztunk, sziklákra ugráltunk, különböző sportokat műveltünk izgalmas formában.







