RETRO RÁDIÓ

Sokkoló pillanatokat élt át Tóth Andi: „A párnámon találtam egy pókot”

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2025. 06. 02. 08:30

A sors határozott és ijesztő üzenetekkel terelgeti a fiatal énekesnőt. Egy igen szívós, ráadásul nem is apró pók formájában kapja a jeleket, melyek nála értő fülekre is találtak. Ide menekül a természet nyolclábú ”halálosztója” elől Tóth Andi.

Zajlik az élet Andi háza, vagyis inkább házai táján. Az énekesnő gőzerővel építkezik éppen, és bizony szüksége is van a gyors tempóra, hiszen ahogy arról korábban beszámoltunk, kéretlen lakótárs borzolja az idegeit. Tóth Andi hónapokkal ezelőtt futott össze sokak rémálmával, vagyis egy méretes és beazonosíthatatlan fajtájú pókkal. Néhány napja a konok kis ízeltlábú újra megjelent, és ismét kiakasztotta az énekesőt.

Tóth Andi
Tóth Andi otthona szépen halad. Fontos is a sietség...  (Fotó: Máté Krisztián)

Tóth Andi: „Nos, újra találkoztam vele. A fagyasztóban!”

Ekkor született az alábbi videó, melyben Tóth Andi kijelentette, hogy el kell költöznie. „Szóval, költöznöm kell! Most… Nem tudom, hogy emlékeztek -e még, de tavaly volt egy kis megnyilvánulásom Insta sztoriban, ami miatt lent aludtam a kanapén, két hónapig.

Ugyanis a párnámon találtam egy pókot. Nem is akármilyen pókot!

 Nos, újra találkoztam vele. A fagyasztóban! És élt! Már nem él, de el kell hagynom ezt a házat. Megyek, felgyújtom mindjárt, mert már összecsomagoltam” – mondta a felvételen Andi, aki most a költözési folyamatról tett ki egy rövid szösszenetet TikTok csatornájára.

Egyelőre itt tart. Ez itt, így a ház. Ez meg itt a budi…”

Természetesen nincs valódi összefüggés az énekesnő épülő háza és a vissza-visszatérő pók között, pusztán a véletlenek közjátéka mindez. Ugyanakkor tény, hogy Andi számára „életmentő” hogy a munkálatok gyorsan haladjanak. Azok pedig haladnak... „Ígértem nektek, hogy mutatok képet, vagy videót a házikóról. Egyelőre itt tart. Ez itt, így a ház. Ez meg itt a budi. Így is mutatom. Ott lesz a ház. Ő itt a bal szomszédom, egy erdő. Itt pedig a jobb szomszédom szokott lenni. Egy paci, csak most nincs itt” – mutatott körbe saját telkén Tóth Andi énekesnő, majd megmutatott követőinek egy szép, terjedelmes, ugyanakkor alaposan megtépázott fát, melynek kapcsán tanácsot is kért.

@tthandi

Álomotthonom✨🖤🥹

♬ eredeti hang - Tóth Andi

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.