RETRO RÁDIÓ

Manuel szívszorító vallomása: "A pénzben és a hírnévben kerestem a boldogságot"

Létrehozva2025. 06. 04. 13:30

A fiatal énekesnek nehéz gyerekkora volt, de manapság álmai életét éli. Manuel elárulta, mi hajtotta egy jobb élet reményében és milyen jelentős felismerésekre jutott a fogházban.

Manuel, a tehetségkutató show felfedezettje és a hazai zeneipar egyik legismertebb arca ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban a Tények Plusznak adott interjújában olyan mélységekről mesélt, melyek eddig legfeljebb csak dalszövegeiben sejlettek fel. Gyermekkori traumák, a hírnév ára, a fogház tanulságai Manuel mindenről nyíltan beszélt, sőt, még a boldogság definícióját is megosztotta a nézőkkel.

Manuel
Manuel Budapest Parkos sikere után az MVM Dome-ot is birtokba vette, de a siker nem jött könnyen (Fotó: Kiss Annamária)

Manuel bántalmazó környezetben nőtt fel

15 éves koromig csak az lebegett a szemem előtt, hogy sikerüljön elköltöznöm apámtól és fussak be” – emlékezett vissza az énekes. Már kisgyermekként menekülni vágyott az otthoni bántalmazó környezetből, ahol sosem érezte az apai szeretet feltétel nélküli biztonságát:

Nem szeretett apám feltétel nélkül, és volt bennem mindig egy olyan érzés, hogy arra kell törekednem, jobb és jobb legyek, mert nekem bizonyítanom kell ahhoz, hogy szeressenek

– vallotta be Manuel.

A trauma, a megfelelési kényszer és a menekülésvágy idővel egy másik irányba tolta – a siker, a pénz és a hírnév felé: „Aztán inkább a materiális dolgokban láttam a boldogságot, a pénzben és a hírnévben” – vallotta be. De ezek sem hozták meg a várt békét.

A sikerek ellenére nem kerülik el a pánikrohamok

Manuel eközben idén óriási mérföldkövet ért el, telt házas koncertet adott az MVM DOME-ban, viszont, hogy a show-n minden flottul menjen, nagy lelki megterhelésen kellett keresztül mennie: 

Nagyon sokat készültünk, az elmúlt pár napban már kihordtam pár kezdetleges pánikrohamot, de azt gondolom, a nap végén el tudom mondani – és remélem a közönség is – hogy ez nagyon megérte

A színpad tehát nemcsak cél, hanem menedék is lett számára.

Azonban Manuel életében nem csak a zene és a hírnév hozott fordulatot. Egy 2017-es ügy miatt egy évvel ezelőtt fogházba vonult, mivel nem teljesítette a kirótt közmunkát:

A fogház után jöttem rá nagyon sok dologra. Azóta is tart bennem a hálaérzet, mindig amikor hazamegyek, hogy van hová hazamennem”– vallotta be Manuel.

Manuel
Manuel a nehézségek ellenére megvalósította az álmait (Fotó: Kiss Annamária)

Boldog párkapcsolatban él

És valóban: ma már nemcsak tető van a feje fölött, hanem társra talált és családra. „Van egy párom, akit szeretek, aki feltölt, akivel jól érzem magam, akivel el tudom képzelni a jövőmet, aki mindig ott van mellettem” – mondta szerelmesen. És Manuel elárulta, hogy van egy családja, akikkel kölcsönösen támogatják egymást.

A legszívbemarkolóbb mégis az volt, ahogy Manuel a boldogságról beszélt: 

A boldogságot úgy képzelem el, mint egy kirakóst, amit lehet, életed végéig sem tudsz kirakni, de folyton arra kell törekedni, hogy ki legyen rakva. És lehet, néha jön a hangos kistesó, aki leveri az egészet, és kezdheted elölről. De nem hagyhatod abba, mert a kirakás lényege a szeretet, a család, a barátok – de leginkább az, hogy önmagadat szeresd, és békében legyél önmagaddal.

Úgy tűnik, Manuel ma már nem a pénzt vagy a sikert hajszolja, hanem a belső békét – és ezzel talán végre valóban megtalálta azt az otthont, amire gyermekkora óta vágyott.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.