Krausz Gábor
A Nagy Duett műsorába visszatérő páros nem tudja eléggé kifejezni háláját a közönségnek. Visváder Tamás azt ígéri, most jön csak igazán a java.
Visváder Tamás nyerő párosként tud együttműködni Radics Gigivel, noha már négyszer kerültek a kiesés szélére. Pontosabban, egyszer már búcsút is intettek a műsornak, de a szerencse és a mindent átható közönségszeretet ezúttal újabb eséllyel ajándékozta meg őket.
Visváder Tamás számára a Nagy Duettben való szereplés egy komfortzónán kívüli végeláthatatlan buli, ami sokkal több egy műsornál és egy versenynél.
„Fájt a kiesés pillanata, de amikor megtudtuk, hogy van lehetőségünk visszajönni és láttuk, hogy mennyien mellettünk vannak, teljesen megdöbbentünk. Pozitív értelemben persze. Amikor megtudtuk, hogy hat pár közül a szavazatok majd felét megkaptuk, hogy térjünk vissza a műsorba, elképesztő volt. Felvértezve jövünk vissza.”
A Visváder Tamás Radics Gigi páros hálás a közönség szeretetéért és a döntő felé közeledve már bármit is elképzelhetőnek tartanak a végkimenetellel kapcsolatban.
Négyszer voltunk a veszélyzónában, ebből háromszor a zsűri visszaszavazott, egyszer pedig a közönség mentett meg. Úgy állok hozzá, hogy nagy bulit szeretnénk csinálni. Optimista vagyok, mert úgy érzem, hogy a zsűri és a nézők is szeretnek minket.
Tamás úgy látja, az elmúlt időszakban kissé elkezdett ráfeszülni a produkcióra, de a közönség visszajelzéséből pontosan tudja, hogy melyik oldalát kell erősítenie, hogy komfortosan érezze magát.
„Szeretik a kommentelők amit csinálok és visszajelzik, hogy fejlődtem - én magamon is érzem. A pusztító hangból lett egy fejlődő hang. Figyelnem kell, hogy a nézők a poénkodást és viccet, a könnyedséget szeretik. Én legutóbb a japán produkciónkban ráfeszültem kicsit, túl összetett volt, sok a rap, sok a tánc és mellette figyelni, hogy helyemen legyek a műsorszámban. Rájöttem, hogy egyszerűen vidáman, jókedvűen kell csinálni a dolgokat.”
Tamás nagyon élvezi a közösséget, ami körülveszi a műsor során és úgy érzi, mostanra igazi baráti viszony alakult ki a versenyzők között.
„Gigi mindig profi és hozza a maximalizmusát. Ő azt mondja a teljesítményemre, hogy az amatőrök között ez nem is rossz. Viccet félretéve, nagyon biztat engem. Szabó Anikó koreográfus pedig olyan türelemmel és kreativitással rendelkezik, hogy még nekem is ki tud találni olyan tánclépéseket, amit meg tudok tanulni. Amíg bemegyek a táncterembe, gyomorgörcsöm van. De aztán rájövök, hogy szeretni tudom ezt is.”
A döntőhöz közeledve nagy változás, hogy a párosoknak mostantól hetente két dallal is készülniük kell, ami nagy extra terhelést jelent a versenyzőkre nézve.
Ezen a héten már két dalt adunk elő, ami bevallom, nagy teher. Az egyik a mentorom száma lesz. Nagy feladat, de próbáljuk viccesre venni a figurát - bár ennél többet nem árulhatok még el.
Az újabb produkcióra készülve Tamás elárulta, hogy mik a legemlékezetesebb jelenetek számára a műsorból.
„Rengeteget ad ez a műsor nekem és mindenhol nagy szeretettel fogadnak. Értik az emberek, hogy ez egy játékos műsor. Itt mindenki vidám, ez nem valódi verseny. Az, hogy Radics Gigivel énekelhetek hétről hétre, nagy dicsőség. Majd ha egy napon világsztárokkal énekel Gigi, akkor mondhatom, hogy hát én álltam vele legtöbbet színpadon. A KFT Afrika dala volt a legemlékezetesebb produkciónk számomra, ami szerintem lenyűgöző volt. Sokat számítottak a táncosok, akik zseniálisak.”
Visváder Tomi nem tagadja, nehéz lesz megválni a műsortól, amikor eljön a pillanat. Most azonban a soron következő produkciókra fókuszál, amivel szeretné meghálálni a közönség szeretetét.