RETRO RÁDIÓ

Óriási meglepetést ígér Visváder Tamás: teljesen kilépnek a komfortzónájukból

Létrehozva2025. 03. 23. 06:00

Úgy reklámozta magát az édesapa, hogy egyáltalán nem tud énekelni, ehhez képest remekül teljesítettek párjával. Visváder Tamás és Radics Gigi már nagyban gyakorolnak a következő produkcióra, amit vasárnap láthatnak a nézők.

Túlvan az első nagyobb megmérettetésén Visváder Tamás és Radics Gigi. A páros A Nagy Duett első adásában a Parno Graszt Már nem szédülök című dalát vitték színpadra, ami elképesztő sikert aratott mind a zsűri és a közönség számára is, ráadásul Tomi feleségének is tetszett a produkció.

Visváder Tamás és Radics Gigi - Nagy Duett
Visváder Tamás és Radics Gigi felszántották a színpadot az első adásban - Fotó: TV2

„Nagyon lelkesek voltunk az első hét után! Jó eredménnyel végeztünk és sok szavazatot kaptunk.” 

Én is és Gigi és érezte magában, hogy ezt a szintet tartani kellene, én pedig szeretném megmutatni, hogy tudok azért énekelni!

„Elképesztő élmény egy élő show-ban szerepelni! A próbákon is sokkal felszabadultabb lettem, így a készülődés is sokkal gördülékenyebben megy. Szerencsére Lilla is dicsér, hogy szerinte jó vagyok ebben is, szóval az itthoni támogatást megkapom” – kezdte lapunknak mosolyogva Tamás.

Visváder Tamás felesége is szurkol párjának

Persze a menetelésük itt még nem ért véget, hiszen már gőzerővel készülnek az e heti produkcióra. A dalt még nem árulhatják el, de Tomi annyit elmondott, hogy egy egészen másik oldalukról ismerhetjük meg őket vasárnap.

„Az első dalnál könnyebben ment a szövegtanulás.  Ahhoz képest a következő produkciónk teljesen kilendít mindkettőnket a komfortzónájából.” 

Szeretnénk mindketten újat mutatni és meglepetést szerezni a közönségnek, és ezzel a dallal garantált, hogy biztosan meg fogunk lepni mindenkit!

 – zárta sorait.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.