
Döbbenet: Millie Bobby Brown valójában nem is Millie Bobby Brown
A színénsző elárulta, a neve valójában nem az, ahogy mindenki ismeri őt.
Elképesztő kijelentést tett Millie Bobby Brown színésznő, aki a Netflix Stranger Things című sorozatával tett szert hírnévre. A 21 éves brit szépség ennek köszönhetően eseményekről eseményekre, interjúkról interjúkra jár. Nemrég is egy ilyenen volt, amikor elárulta, a neve valójában nem a valódi neve. Ezt ráadásul kollégája, Chris Patt társaságában közölte, miután hamarosan debütál közös filmjük. Mondani sem kell, Patt ugyanúgy meglepődött ezen a mondaton, mint a világ többi része.

A középső nevem Bonnie. Nem Bobby. Millie Bonnie Brown. Ezt még senkinek sem mondtam el
- közölte a színésznő, aki azt is elárulta, igazából poénból módosította a nevét, ami most már annyira a köztudatba égett, hogy úgy döntött, nem változtat rajta, írja a Life.hu
A döbbenetes kijelentés ráadásul azok után érkezett, hogy nemrég komoly kritikák érték, miután a koránál jóval idősebb megjelenéssel rukkolt elő egy vörös szőnyeges eseményen, ami után úgy döntött, a közösségi médián keresztül védi meg magát:
Szeretnék beszélni valamiről, ami jóval nagyobb nálam, valamiről, ami minden fiatalt érint, aki a világ szeme láttára nő fel. Azt hiszem, hogy fontos erről beszélni. 10 évesen kezdtem dolgozni ebben az iparban. A világ látott engem felcseperedni, de úgy tűnik, hogy valamiért nem tudtak velem felnőni az emberek. Helyette úgy csinálnak, mintha meg kellett volna állnom az időben, mintha még mindig úgy kéne kinéznem, mint a Stranger Things 1. évadában
- közölte, majd rátért arra, hogy szerinte a fő probléma az, hogy az emberek nem tudják elfogadni, hogy a lányból nő lett, aki nem az ő szabályaik szerint él.







