
Megcsörrent a telefon - a kórházból telefonáltak Vilmos hercegnek Katalin rákbetegsége miatt
Eddig erről semmit sem lehetett tudni.
Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk tavaly év elején került sor Katalin hercegné tervezett hasi műtétjére, majd nem sokkal utána derült ki, hogy rákos.

Vilmos herceg nemrégiben már beszélt felesége daganatos megbetegedéséről, amikor a tavalyi évet „brutálisnak” nevezte, ám azt még soha nem árulta el, mit érzett valójában, amikor az orvosok közölték a rossz hírt. A királyi pár korábbi segítője azonban most megtörte a csendet, és elárulta, mit érzett ilyenkor a háromgyermekes apuka.
Jason Knauf, a walesi herceg és hercegné királyi alapítványának egykori vezérigazgatója a 60 Minutes Australia-nak adott interjújában egy szívszorító sorokkal írta le a Vilmos reakcióját felesége rákos megbetegedésére. A korábbi királyi dolgozó azt is elárulta, hogy telefonhíváson keresztül hallotta, hogy a walesi hercegnő beteg.
Te vagy Vilmos herceg, és néhány héten belül rájössz, hogy a feleséged és az apád is rákos. Nem hitte el. Szörnyű volt, teljesen szörnyű
- mondta Jason Knauf.
A hercegi pár segítője elárulta, hogy a Vilmos és Katalin először nem tudatta azonnal a világgal, mivel azzal voltak elfoglalva, hogyan közöljék a hírt három gyermekükkel, a 11 éves György herceggel, a kilenc éves Sarolta hercegnővel és a hatéves Lajos herceggel.
„De a probléma az volt, hogy ez az őrült összeesküvés-elmélet a háttérben, az interneten indult. De nem akarták idő előtt közölni, hogy rákos, mert nem mondták el a gyerekeknek, és azon gondolkoztak, hogyan közöljék velük” - fejtette ki Jason Knauf.

Miután tavaly rákot diagnosztizáltak, Katalin hercegnénél visszavonult a királyi feladataitól, és megkezdte a kemoterápiát, amely tavaly szeptemberben ért véget. A hercegné éppen a múlt hónapban erősítette meg, hogy tünetmentes - írja az Express.







