tóth gabi
A TV sztárja életet adott negyedik gyermekének.
Ahogy arról a Ripost már beszámolt, óriási volt az öröm év elején Sebestyán Katjáéknál, ugyanis kiderült, hogy 42 évesen ismét anyai örömök elé néz: úton van negyedik gyermeke.
A Sztárban sztár leszek! első évadának döntőse és férje már egy ideje tervezték az új jövevényt, ám végül úgy alakult, hogy egészen addig nem is tudott arról, hogy állapotos, amíg a 12. hétbe nem lépett. A sztármaminak ugyanis semmi tünete nem volt, csupán annyi, hogy késett a menzesze, de azt hitte ez már annak köszönhető, hogy változó korba lépett, így nem is lehetet volna számára és kedvesének nagyobb meglepetés, amikor kiderütl az igazság.
Az énekeső most pedig már arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy meg is érkezett a kicsi, aki szüleitől a Patrik Péter nevet kapta.
Mecsei Patrik Péter vagyok, ma 12.23 perckor születtem! 21 óra vajúdás után jöttem a világra! Anyával mind a ketten jól vagyunk
- írta Kata a bejegyzéséhez, amelyhez egy fotót is mellékelt a csöppségről.
Gratulálunk!