tóth gabi
A tehetős fiatal azt állítja, műsortársa lopja az ötletét. Bárány Aurél elmondta, Herceg Csabi az ő stílusát másolja.
Bárány Aurél, a Kőgazdag Fiatalok legfiatalabb, de közel sem a legszerényebb szereplője előző ősszel vált igazán ismertté, miután a nagyközönség bepillantást nyerhetett, milyen is egy fiatal milliárdos élete. Bár a tehetős fiatal hétköznapi problémái távol állnak a nagyközönségtől, most mégis olyan dolog történt vele, ami mindannyiunkat feldühítene.
„Az az igazság, hogy aki követte a Kőgazdag Fiatalok műsort, az tudhatja, hogy korábban tettem egy ígéretet, hogy nekem lesz az országban először teljesen arany és króm színű luxusautóm. Ezt az állítást mai napig fenntartom, csak azért késik az ígéretem, mert az új C8 Corvette-re terveztem az átalakításokat, nem a Porsche Taycan-ra ” – kezdte a Ripostnak a tehetős fiatal, aki bizony nem repdes az örömtől, felháborodását ugyanis jó barátja okozta most.
„Felhívott engem a Csabi és tájékoztatott arról, sőt el is küldte nekem fotón, hogy fóliásnál van az új Ferrarival. Egyből levágtam, hogy mit tervez… ” – mondta dühösen Aurél, aki megjegyezte, műsortársa pontosan tudta az ő terveit az új sportkocsija dizájnjával kapcsolatban.
„Egyből gondoltam, hogy mit tervez. Esküszöm, hogy szívatni akar, mert ő is véletlenül ugyanezt a színkombinációt találta ki a Ferrarinak” – jegyezte meg a luxusautó-imádó fiatal, aki elmondta, ez már háború.
A két autóimádó sztár úgy tűnik, igazi versenyt csinál abból, hogy kinek van jobb ízlése, illetve ki tudja előbb megvalósítani azt. A pénz náluk nem akadály, ráadásul még csak most kezdődik az igazi harc.
„Ezt támadásnak érzem a részéről, de megnyugtat a tudat, hogy olyan jó és egyedi stílusom van, hogy a pénze ellenére is az én ötleteimet és elképzeléseimet másolja, viszont azt megígérhetem, ha meglátom az arany színű Ferrarit, akkor a körmeimmel fogom róla lekaparni azt a fóliát…” – jelentette ki dühösen Aurél, aki még azt is hozzátette, hogy ennek még lesz folytatása...