tóth gabi
A mű a napokban debütál a Netflixen. Azonban a színésznőnek emiatt fájhat a feje.
Január 25-én jelenne meg a Netflixen a Griselda című sorozat, amelyben a főszerepet Sofía Vergara játssza majd. Azonban nem biztos, hogy a premierre sor kerül.
Griselda Blanco örökösei ezt megpróbálják megakadályozni és beperlik a színésznőt az anyukról szóló alkotás miatt. A kokainkirálynőként is ismert Griselda Blanco legendás kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar mentora volt, a gyerekei viszont nem akarnak közszereplők lenni – így nem is az édesanyjuk életének megfilmesítése miatt perelnek, hanem azért, mert a sorozatban az ő karakterük is megjelenik, a kinézetüket és a viselkedésüket pedig az állításuk szerint jogtalanul másolták le azt a készítők.
Blanco fia, Michael azt állítja, hogy több éven keresztül adott interjúkat pár írónak, akik egy könyv után sorozatot is akartak készíteni a történetből. Michaelnek 2016-ban már jelezték is, hogy a Netflix érdeklődik a sztori iránt, de az interjúkat nem akarják használni hozzá. Azonban pont az ellenkezője történt, és a mostani sorozatban visszaköszön azokból jó pár részlet, ezekről pedig csak a készítők tudhattak.
Sofía Vergara amellett, hogy a címszereplője, még az egyik producere is a Griseldának, ezért perlik őt is név szerint az örökösök - számol be róla a TMZ.